Árvízkészültség van több folyónkon

2014. május 17. 13:11

Több magyarországi folyón is árhullámok várhatók, komoly erőfeszítéseket kell tenni az árvízi védekezésben – mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató.

2014. május 17. 13:11

Bakondi György szombaton azt közölte, hogy a vízgyűjtőterületeken lehullott jelentős mennyiségű csapadék áradásokat indított a folyókon. Emiatt több helyszínen folytatnak intenzív védekezést. Az éjszaka Kőszeg térségében ezrek dolgoztak azon, hogy megakadályozzák a gátszakadást, s megvédjék a települést.

Szombaton a Hernádon is harmadfokúra emelték az árvízi készültséget, s kiemelt figyelmet fordítanak a Mura térségére is, ahol vasárnapra várják a tetőzést. Mindemellett a Sajón, a Bodrogon és a Bódván is árhullámokra számítanak.

Kitért arra is, hogy az elmúlt napokban a viharos szél által okozott nagy hullámok miatt a Balatonnál is komoly veszélyhelyzet alakult ki, amelynek elhárítása nagy erőket igényelt.

Jelenleg mintegy háromezer ember – katasztrófavédelmi és vízügyi dolgozó, valamint önkéntesek – dolgoznak az árvízi védekezésben. A katasztrófavédelemnél minden esetre felkészültek, megvannak a szükséges terveik emelte ki a főigazgató.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!