Patrícia nem bánta meg

2010. június 10. 12:17

A Cosmopolitan volt főszerkesztője méltán elhíresült Szex és New York-videója után megérti, ha hülyének nézik. Szabó Patrícia szeretné levetkőzni a celeb-identitást és jótékonysági koncertet szervezne az árvízkárosultaknak.

2010. június 10. 12:17

„Hibáztam egy nagyot, ami abból ered, hogy nagy csapatjátékos vagyok, és gyakran alárendelem magamat a munkának – ha valamire igent mondok, azt akkor is végigcsinálom, akkor is, ha széthasad a fejem vagy ha kihullik a hajam.” - mondta a Patrícia. Hozzátette: „Ostoba voltam, hogy amikor már láttam, nem az történik, amit megbeszéltünk, nem állíttattam le a forgatást, hanem folytattam a játékot, amiből végül egy zenés-táncos bohócműfaj lett.”

A Cosmopolitan elhatárolódását nem kommentálta, blogjának megszűnésének pedig még örül is a volt szerkesztő: „Minden helyzetben megtalálhatjuk azt, amiből tanulni lehet, majd felállhatunk, mosolyogva. Ennél többet a cosmós dologról nem szívesen mondanék, nem lenne elegáns, nekem volt gyerekszobám. Ráadásul ez a blog nekem már inkább csak kínszenvedés volt, ingyen írtam.” Szabó Patrícia úgy véli, azzal, hogy közröhej tárgyává vált, talán meg tud szabadulni a ráragadt kozmógörl-imázstól; úgy érzi, ennél jóval több van benne. Megérti azonban, ha lesznek olyanok, akik továbbra is idiótának nézik: „Előfordul, hogy elolvasom a hozzászólásokat, de még nem iratkoztam be a harakiri szakkörbe. Meg tudom érteni azokat, akik a videó alapján lehülyéztek, ha én is csak ennyit láttam volna magamból, biztosan azt mondom, hogy ez a nő nem normális.”

Patrícia jótékonykodik, és sokat dolgozik: „Nem Kiszel Tünde az aszcendensem, és egyébként is ki akarom vonni magam a felhajtásból. Gyakran segítem az árvákat, a környezetvédelem is foglalkoztat. Most elkezdtem szervezni egy, az árvízkárosultakat segítő egész napos nagykoncertet, amit a Hope for Haiti Now-hoz hasonlóan szeretnék megvalósítani. Erről persze senki sem ír, mert ez nem érdekes, én pedig nem vagyok az a fajta, aki körbetelefonálja a bulvárlapokat.” - avatott be.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adam
2010. június 10. 21:12
Elképesztő, hogy egy ilyen buta picsa valahol is "komoly" állásban legyen. Még ha a Cosmopolitan az is, ami.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!