Patchwork

2023. június 07. 23:27

2023. június 07. 23:27
null

Úgy autentikusan magyar, hogy közben univerzális

|Győrffy Ákos|

Fotó: Mandiner-archív
Fotó: Mandiner-archív

Lovász Irén tudományos pályára készült, etnográfusnak tanult, mégis énekesként vált ismertté. Ez az ismertség leginkább az 1995-ben megjelent Világfa című lemezének köszönhető. Ezt a lemezt az eredetileg szintén etnográfus Hortobágyi Lászlóval készítette, aki a kísérleti-világzenei színtér nemzetközileg is magasan jegyzett képviselője. A Világfa külföldön is sikeresnek bizonyult, számos listán ért el előkelő helyezést. Ettől kezdve Lovász Irén elsősorban a zenére, az éneklésre koncentrált, amit csak megköszönhetünk neki, mert az általa képviselt zenei világ Magyarországon és a nagyvilágban is valóban unikális. Amit ő művel, nem sorolható be egyetlen kategóriába sem. Egyszerre népdalénekes és kísérletező művész, tágas világban mozog. Ami viszont állandó benne, az a kérlelhetetlen törekvése az autentikus megszólalásra. Nem ódzkodik az elektronikus zenei eszközök finoman adagolt használatától, egyáltalán nem merevül bele a rosszul értelmezett hagyománytiszteletbe. Mondhatnánk azt is, hogy amit és ahogy játszik, az világzene, de ez a kifejezés annyira olcsóvá vált az utóbbi időben, hogy félve írom le. Pedig Lovász Irén a szó szoros értelmében valóban világzenét játszik. Olyan regisztereket rezegtet, amelyek messze túlmutatnak a lokális zenei rétegeken. Úgy autentikusan magyar, hogy közben univerzális. Ez a lehető legjobb keverék. Még 2006-ban kezdett bele a Gyógyító Hangok zenei sorozatba, s ennek a sorozatnak a záródarabja jelent meg nemrég Gyógyító hang címmel. Hántsuk le nyugodtan a cím esetleges rosszízű felhangjait. Nincs itt semmiféle olcsó ezotéria. Ami viszont van, az a zene eredeti, gyógyító és spirituális funkciójának magas rendű megidézése. Régi magyar népdalok és egyházi énekek szólalnak meg csodás atmoszférákban, kiváló hangszerelésben. A közreműködők listája impozáns. Elég, ha csak Lukács Miklóst, Lantos Zoltánt vagy a kiváló fiatal énekesnőt, Дevát említem. Ez a lemez tényleg gyógyír a léleknek, egyszerre kikapcsolja és felemeli hallgatóját.

(Lovász Irén: Gyógyító hang. Siren Voices, 2023)

***

Korlenyomat

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!