Így gazdagodott meg a Tankcsapda dobosa

2024. február 14. 18:06

Fejes Tamás az első önálló boltját az édesanyja garázsában nyitotta.

2024. február 14. 18:06
Fejes Tamás dobos a Tankcsapda együttes koncertjén a Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó Road Movie Live zenei rendezvényen a Műegyetem rakparton 2023. augusztus 20-án.

A Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás a zenei pályafutása mellett az üzleti életben is sikeresnek mondhatja magát. Most elárulta, milyen nehézségek árán jutott el a csúcsra – szúrta ki a Blikk. „A családomban senki nem rendelkezik üzleti vénával, nálam viszont korán kiderült, hogy inkább ez érdekel” – árulta el a Hot! magazinnak a dobos. „Egy barátom anyukájától kaptam kölcsön 750 ezer forintot, mert a bankok nem akartak szóba állni velem.

Abból nyitottam meg az első önálló boltomat anyukámék garázsában”

– mondta az idén a 35. születésnapját ünneplő Tankcsapda dobosa, akinek hamarosan saját üzlethelyisége lett, ma pedig már a legnagyobb hangszer-kiskereskedelmi hálózat tulajdonosa.

A befektetései mindig személyes kötődésűek, zenészként a hangszerüzletbe vágott bele, de azóta más piacokra is belépett.

„Amikor Spanyolországban jártam, azt mondtam, ez a hely én vagyok. Ezért elkezdtem ingatlanokat nézegetni. Tehát nemcsak vettem egy lakást, hanem kerestem egy partnert, akivel vettünk két lakást, majd elkezdtünk apartmanoztatni” – mondta Fejes Tamás.

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Spiritmonger
2024. február 14. 23:23
Gecc, itt is megjelennek a fanyalgó gecik. Fejes megcsinálta, összerakta, nem irigykedni kell, hanem gratulálni neki.
backsplash
2024. február 14. 22:35
Fejes Tomi ügyes gyerek.
Búvár Kund
2024. február 14. 19:47
A Tankcsapdát Fejes tette azzá, amivé lett. Egy üzleti vállalkozássá. Ekkor kezdték el játszani őket a rádiók. Én tisztelem, mint üzletembert, de a Fejes Tomi előtti Tankcsapdát jobban szerettem a 90-es évek elején. De ez ízlés kérdése. Már akkor ott voltam Tankcsapda koncerten, amikor még az Aurora előzenekara voltak.
lurker
2024. február 14. 18:37
airbnb-ztetni fostos lepukkant lakásokat a szarszargú cigány spanyolországban, ez aztán az üzleti géniusz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!