Ez nem jött össze: a csúszós úton elesett biciklis fotójával bizonygatja a főváros, hogy takarítják az utakat

2023. december 01. 09:42

Ironikus módon sikerült illusztrálniuk a kialakult közlekedési helyzetet.

2023. december 01. 09:42
null

Ahogy azt korábban megírtuk,

a csütörtökön hirtelen jött havazás komoly gondokat okozott a főváros közlekedésében,

annak ellenére is, hogy az FKF (Fővárosi Közterület-fenntartó) szerint munkatársaik már éjszaka megkezdték a preventív sószórást a főváros magasabban fekvő útjain és hidjain, csütörtökön pedig már 47 sószóró és hókotró takaríttotta „Budapest útjait, prioritási sorrendben – először a hidakat, felüljárókat, az autópályákat és a fő közlekedési utak fővárosi bevezető szakaszait, majd az autóbuszvonalak hegyvidéki szakaszait és más közösségi közlekedési útvonalait, majd a kórházakhoz, rendelőintézetekhez, a lakossági ellátást biztosító logisztikai bázisokhoz vezető utakat” – derült ki a Telex  csütörtöki cikkéből.

Telex: A lehető legtökéletesebb képpel illusztrálta az FKF...

A fentiekkel elentétben azonban, mint a Telex fogalmazott: „az FKF képeket is csatolt, ahol jól látszottak az erőfeszítések, de

az egyik felvétellel ezt sikerült a lehető legviccesebb módon illusztrálni.”

Mint az cikkünk fenti fotóján is látható, az FKF többek között egy olyan képpel szerette volna illusztrálni erőfeszítéseik sikerességét, amelyen a már letakarított úton haladó 83-as troli mellett egy épp feltápászkodó (vagy éppen esés végén lévő) biciklis látható.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Nyitókép: BKM / FKF

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dunhill67
2023. december 01. 16:05
'há,mer a zóóóbáán:)
lofejazagyban-2
2023. december 01. 15:10
tartsanak már ebben a szép időben egy számlálást a belvárosi biciklisávokon. Még a CEU hardcore LMBTQ aktivitái sem használják azokat.
Chardonnay99
2023. december 01. 15:08
A hóesés is Orbán Putyin barátságát igazolja, azért importálta a hóesést, hogy Szent Karácsony Gergelyt kellemetlen helyzetbe hozza, nem igaz kedves balosok?
nempolitizalok-0
2023. december 01. 14:06
Az egy dolog, hogy Karácsony alkalmatlan, de a bringás is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!