Alapjogokért Központ: Nemzeti egyetértés van a gyerekek védelmében Magyarországon

2023. március 06. 13:27

A szülők jogai ellen folytatott Soros-szervezetek aknamunkáját az EB is támogatja – írja a szervezet.

2023. március 06. 13:27
null

A választókorú magyarok túlnyomó többsége, 95 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy pedagógiai munkatárs szexuális kapcsolatot létesít egy fiatalkorú tanulóval. A válaszadók 70 százaléka elutasítja az iskolákban szülői engedély nélkül tartott, különböző szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat is – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény–kutatásából, amelynek részleteiről hétfőn tájékoztatták az MTI-t.

A gyermekek védelme szívügye a magyaroknak

A felmérésben – amelyet február 27–28–án készítettek ezer ember telefonos megkérdezésével – felidézték, hogy az utóbbi hetekben több, kiskorúak sérelmére elkövetett botrány rázta meg a magyar közvéleményt: a legismertebb esetben a rendőrség büntetőeljárást indított gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt, kutatást hajtottak végre egy 39 éves pedagógiai asszisztensnél. Hangsúlyozták, hogy a felnőtt magyar lakosság egyöntetűen, egy emberként elutasítja a fiatalkorúak mentális- és pszichés egészségére veszélyt jelentő szexuális kapcsolatokat és a pedofíliát. A 18 év alattiakat veszélyeztető magatartás elutasítása nemzeti konszenzusnak örvend Magyarországon, a megkérdezettek 95 százaléka egyöntetűen elfogadhatatlannak tartja azt, hogy egy pedagógiai asszisztens egy 15 éves fiatalkorúval tartson fenn szexuális kapcsolatot. 

A gyermekek magyar társadalomban elfoglalt kiemelt helyét igazolja, hogy

mindösszesen alig 2 százalékos véleménykisebbséget képviseltek azok,

akik szerint inkább elfogadható az, ha egy pedagógiai asszisztens szexuális kapcsolatot létesít egy másik iskola kiskorú diákjával. A gyermekek védelme szívügye a magyaroknak, ezért sem meglepő, hogy a genderideológia teremtett nemeket megkérdőjelező, és a sokszínűség jegyében a pedofilokat védő álláspontjának terjesztését elutasítják a megkérdezettek. Az Alapjogokért Központ évek óta figyelmeztet arra, ami most történik. A Soros-féle nyílt társadalom hálózata által finanszírozott nyomásgyakorló szervezetek a tanárokat saját szexuális orientációjuk megélésére buzdítják, felbátorítják őket »másságuk« képviseletére. Ennek keretein belül a gyermekek mentális és pszichés fejlődését is veszélyeztethető tartalmakat, viselkedésmódokat népszerűsítenek az iskolák falai közt” – fogalmaztak. 

Úgy folytatták, hogy a magyar társadalom jelentős többsége (70 százalék) ragaszkodik a gyermekvédelmi törvényben foglalt jogaihoz és elutasítja, hogy az oktatási intézményekben szülői engedély nélkül különböző szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak. Ugyan a „külföldi dollárokért lehajoló hazai baloldal hevesen tiltakozott a gyermekvédelmi törvény ellen – egyszerű »propagandának« minősítve azt –, intő jel lehetne a számukra, hogy a velük szimpatizálóknak is több mint fele (55 százalék) elítéli az engedély nélkül tartott szexuális irányultságokat népszerűsítő előadásokat”. 

A Soros-szervezetek folytatják az aknamunkájukat a szülők jogai ellen 

Hozzátették: „a dollárbaloldal magatartását tovább súlyosbítja a tény, hogy az LMP egykori politikusát” egy hete letartóztatta a rendőrség szexuális visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt, amelyet sajtóhírek szerint egy 13 éves kisfiú sérelmére követett el. A hazai közvélemény szemében a gyermekvédelmi törvény a gyermekek jóllétének kiemelt garanciáját jelenti, szemben a baloldal által hangoztatott „gyűlöletkeltő propaganda” címkével – írták. Az  Alapjogokért Központ szerint ezt támasztja alá, hogy a megkérdezettek 58 százaléka még tovább szigorítaná a törvényt, míg majdnem minden ötödik válaszadó (19 százalék) a jelenlegi formájában tartaná meg.

A szabályozást alig kilenc százalék enyhítené – tették hozzá. 

„A szülők jogai ellen folytatott Soros-szervezetek aknamunkáját az Európai Bizottság is támogatja, közben pedig a magyar gyermekvédelmi törvényre hivatkozva tartja vissza a Magyarországnak jog szerint járó forrásokat.” Ellenben a nemzeti kormány és a magyar társadalom álláspontja világos, Orbán Viktor szavaival élve: a „pedofíliára nincs bocsánat, a gyerek szent és sérthetetlen” – áll a felmérésben.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
-Zsolt-
2023. március 06. 14:34
Szuper! Akkor mielőtt még erre is elcsesznek pár milliárdot, hogy kiplakátolják és megkonzultálják az irányított kérdéseikkel, mint még nem is olyan régen, lehetne, hogy hamarosan tetszésük szerint frissítenék a "gyermekvédelmi" törvényt, és aztán az ország többi problémájával is foglalkoznának kicsit?
kitiltott
2023. március 06. 14:33
Az aki ezt a törvényt támadja Vagy Nincs még gyereke vagy már felnőtt.. Nincs unokája 18 év alatt Vagy pedofil Vagy buzi Vagy mind a kettő .. Na most lehet érvelni miért kell az óvodába iskolába beengedni az aberraciót..
NERbot
2023. március 06. 14:22
Minden gyereket operáljunk Szánthó Miklós bajszává, így a dekadens Nyugat nem fertőzheti meg őket LMBTQ-propagandával!
mokány
2023. március 06. 14:19
Adult show is forbiden , in the nursery .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!