Érvényes a Sargentini-jelentés: Magyarország veszített az Európai Bíróságon

2021. június 03. 10:26

A főtanácsnok egy szótár definíciójára hivatkozva tette meg javaslatát, amely szerint a tartózkodás annak a formális megtagadása, hogy valaki valamely javaslat vagy előterjesztés mellett vagy ellen szavazzon.

2021. június 03. 10:26
null

Az Európai Unió Bírósága – alapvetően az Oxford English Dictionary definíciójára hivatkozva – elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében, ami azt jelenti, hogy az Európai Parlament (EP) 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a zöldpárti holland EP-képviselő nevét viselő dokumentumot, számol be az Index. A Judith Sargentini által elkészített jelentés elfogadása tette lehetővé, hogy az Európai Unió elindítsa a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen az Orbán-kormány állítólagos antidemokratikus intézkedései, a jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt.

A vita arról szólt, megvolt-e a jelentés elfogadásához az ehhez szükséges kétharmados többség. A 751 EP-képviselő közül 693 volt jelen, és szavazott: 448-an az igen, 197-en a nem gombot nyomták, 48-an tartózkodtak. Az EP által hivatkozott eljárási szabályok szerint a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni, így 69,45 százalékkal átment a dokumentum, a magyar kormány szerint azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt 462 igen szavazatra lett volna szükség, így csupán 64,64 százalékos támogatást kapott.

Az Európai Bíróság csütörtöki közleménye kimondta, az EP-képviselők tartózkodó szavazatait nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatok elérték-e a kétharmados többségét. A testület hangsúlyozza azt is, hogy a képviselőket tájékoztatták arról, hogy a tartózkodásokat nem veszik figyelembe.

A csütörtöki döntésre már lehetett számítani, mivel Michal Bobek főtanácsnok Magyarország keresetének az elutasítására tett javaslatot tavaly év végi indítványában. Ebben a főtanácsnok az Oxford English Dictionary definíciójára hivatkozott, amely szerint a tartózkodás annak a formális megtagadása, hogy valaki valamely javaslat vagy előterjesztés mellett vagy ellen szavazzon, azaz a tartózkodó képviselő nem is akarja, hogy figyelembe vegyék a szavazatát.

Fotó: Judith Sargentini holland zöldpárti képviselő (j), a nevét viselő Sargentini-jelentés vitáján az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 11-én. (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Összesen 581 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2021. június 04. 23:16
A reakciósok sohasem ismerik el a haladás vívmányait, mindig ez van. Amíg meg nem győzik őket.
brekker
2021. június 04. 23:12
Hogy bármit is komolyan vegyünk ami onnan jön.
brekker
2021. június 04. 23:08
Itt van vége...
Reszelő Aladár
2021. június 03. 20:39
Ami le van írva abban a szarban, az ettől még nem lesz igaz. Azt pedig ne felejtsük el, hogy ha mégiscsak bekövetkezne egy kormányváltás jövőre, akkor a következő kormányra úgyanúgy vonatkozik a 7-es cikkely. Más kérdés, hogy az EU-nak kell majd önmértsékletet gyakorolni, nehogy túl gyorsan szüntesse meg az eljárásokat. Érdekes lenne látni majd, hogy meg sem kell változtatni jogszabályokat, Magyarország hirtelen mégis jogállammá változik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!