Közel 6 milliárd forinttal tartoznak a bliccelők a MÁV-Startnak

2019. október 31. 13:38

A MÁV-Start 2014 és 2018 között 288 ezer esetben lépett fel jegy nélküli utazás vagy más szabályszegés miatt mintegy 93 ezer utassal szemben.

2019. október 31. 13:38

A jegy nélkül utazók 300 ezer kiszabott bírság után 5,8 milliárd forinttal tartoznak a MÁV-Startnak a szetemberi összesítés szerint – közölte a vasúttársaság. A tartozásból több mint 586 millió forint a menetdíj, a pótdíj és egyéb költségek meghaladják az 5,2 milliárd forintot – írták.

A MÁV-Start 2014 és 2018 között 288 ezer esetben lépett fel jegy nélküli utazás vagy más szabályszegés miatt mintegy 93 ezer utassal szemben. Közülük 18,5 ezren halmoztak föl négy vagy annál több bírságot. A büntetésekből négy év alatt a menetdíjak 540 millió forintot, a pótdíjak 2,3 milliárd forintot tettek ki. A majdnem 2,9 milliárd forintnyi bírságból 2018 végéig 331 millió forintot sikerült behajtani.

A cég több mint 19 ezer követelést adott át külső partnereknek jogi és személyes megkeresés útján történő behajtásra. Ezek közül csaknem 800 eset fizetési meghagyásos, 7300 pedig végrehajtási szakaszba jutott. A MÁV-Start saját erőforrással több mint ezer követelésre kezdeményezett jogi eljárást. A követelések érvényesítésére a közlemény szerint minden polgárjogi eszközt igénybe vesznek, ám az együttműködők egyedi fizetési megoldást, részletfizetési lehetőséget és fizetési halasztást is kaphatnak. Hozzátették: a tartozást egyre többen rendezik, hiszen tavalyelőtt 63 millió forintot, tavaly pedig már majdnem 100 millió forintot fizettek be.

A bliccelők csak emelt összegű pótdíj megfizetése mellett válthatnak menetjegyet. A pótdíj összege a vonaton 2600 forint, utólag fizetve 8000 forint, 30 napon túl 12 ezer forint. A tartozást a követeléskezelési és postaköltség, illetve adott késedelmi kamat is növeli.

(MTI)

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2019. november 01. 12:43
Megoldjuk okosba, nem kell illiberalizmus, és szabályok betartása.
brekker
2019. november 01. 12:22
Az illiberális Magyarországon az ellenőr kénytelen bemondásra elhinni a bliccelőnek a személyes adatait, mert nincs joga igazoltatni. Kell még valamit mondanom, Ildikó? Aztán van, hogy rendőrrel megy, ekkor a lakcímkártya alapján (ha nincs nála, akkor előállítás, de ki vacakol ilyennel), ami már rég lejárt adatokat tartalmaz, mert igaz, hogy három napon belül be kell jelentkezni a törvény szerint, de semmi szankció nincs, megbírságolja. Kimegy a csekk, visszamegy, mert már rég nem lakik ott. Hülye aki bérletet, jegyet vesz, be kell mondani valmi fals nevet, címet, és annyi. Ha rendőrrel jön az ellenőr, akkor fokozottabb óvatosság kívánatos, ne felejtsük el, hogy otthon felejtettük a lakcímkártyánkat.
brekker
2019. november 01. 11:55
A behajtáshoz rendbe kéne tenni a jelenlegi lakcímbejelentési rendszert, mert ma csak az nem tűnik el, aki nem akar.
ráadás-éve
2019. október 31. 16:28
Csoda, hogy nem hozta le a mandi: Levente is megkaphatja azt a 700 millió forintba kerülő kezelést, amit korábban Zentének gyűjtött össze az ország. Az atv.hu azt írja, hogy a Mészáros-csoport 120 millió forintot utalt át, valamint adakozásra hívta fel Mészáros Lőrinc a nagyvállalkozókat, melynek eredményeként további 200 millió összejött. 24hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!