Közel tízezren úszták át a Balatont

2019. június 29. 15:35

Az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg.

2019. június 29. 15:35
Idén 37. alkalommal rendezték meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg.

Szombaton az időjárási körülmények tökéletesek voltak, így már az első kiírt időpontban meg tudták tartani a nagy hagyományú rendezvényt, ennek is köszönhetően ez volt az egyik legnépesebb Balaton-átúszás.

A résztvevők a szokásoknak megfelelően az északi partról, Révfülöpről vágtak neki az 5,2 kilométeres távnak. A víz hőmérséklete 26 Celsius fokos volt, ugyanakkor az enyhe nyári szél miatt kisebb hullámokkal azért meg kellett birkózniuk a korai órákban úszóknak.

Az eseményen több mint ezer magyarországi település képviseltette magát, emellett 36 országból érkeztek még indulók. A résztvevők több mint egyharmada nő volt.

A profik is vízbe ugrottak, a férfiaknál a nemrég Balatonfüreden világkupagyőztes Rasovszky Kristóf, Papp Márk és Székelyi Dániel gyakorlatilag végig együtt úszva 1 óra 1 perc alatt ért célba, a nőknél pedig ott volt a mezőnyben a medencés gyorsúszás specialistája, Késely Ajna is, aki 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
12345
2019. július 02. 14:30
Gratulálok a 10ezer embernek, nagy élmény lehetett. Egészségügyi szempontból nem gondolom, hogy egészséges lenne a dél közeli napsütésen órákat úszkálni amikor a híradások folyamatosan nagyon magas UV sugárzásról beszélnek...
székelyszó
2019. július 01. 18:11
Magyarországon annyira szar az egészségügy, hogy közel 10ezer ember ússza át a Balatont évente, 25000 ember futja le a maratont és még sorolhatnám...
zakar zoltán béla
2019. június 30. 11:56
Az úszás csodálatos dolog. Ajándék és öröm....
Csomorkany
2019. június 29. 21:47
Nyomorult mázlisták! Most irígykedem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!