A jászsági Batman, Csányi Sándor

2018. november 27. 18:11

Ha Magyarországon gazdag vagy, és szeretsz bebaszva vadállatokat gyilkolni, akkor simán kapsz fegyvert.

2018. november 27. 18:11
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert

„A Horthy-korszakban, a Kádár-korszakban és az elmúlt harminc évben többek közt az is közös, hogy az úri és elvtársi elit kedvenc szórakozása mindig is a vadászat volt. Mindenféle politikusgazemberek, mágnások és bankárok, meg a hozzájuk dörgölőző művészek élvezetes mulatsága volt időnként lehúzni valami vidéki kastélyba, reggel bepálinkázni, az eléjük hajtott állatokat lemészárolni, aztán este ájulásig zabálni, vedelni és kurvázni. Tették mindezt azok, akik hétköznaponként az erkölcs felett őrködtek, s mélyen hívő keresztényekként és meggyőződéses kommunistákként pózoltak a nyilvánosságban.

Sebestyén Balázs tökösen fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a vadászok többsége erőszakos, kisebbségi komplexusos, péniszhosszabbító hajlamú alkoholista, aki jobban tenné, ha az állatok helyett inkább a többi vadászra lövöldözne. Véleményének apropója a Nagyvisnyó mellett lelőtt védett farkas volt, de éppígy lehetett volna az az eset, amikor egy vadász egy francia turista kutyáját ölte meg, lehetett volna Semjén Zsolt bármelyik kirándulása, ahol háziállatokat gyilkol, vagy lehetett volna akár az a vadászat, ahol a fideszes miniszter meg a haverjai 913[!] fácánt lőttek ki egy jól sikerült mészárlás alkalmával. És persze végtelenül lehetne folytatni a sort olyan jeles sportembereket is megemlítve, mint a jászsági Batman, Csányi Sándor, vagy az országutak farkasa, Stohl András.

Jelzem továbbá, hogy ha Magyarországon gazdag vagy, és szeretsz bebaszva vadállatokat gyilkolni, akkor simán kapsz fegyvert. Ha azonban tisztességes, adófizető állampolgár vagy, aki önvédelmi célra tartana fegyvert, mert így érezné magát biztonságban – az államhatalom ugyanis nem védi meg –, akkor ezek a politikus-vadászok bemennek a tévéstúdiókba, és elmagyarázzák, hogy kés, villa, olló gyerek kezébe nem való. Minek az neki? Majd az állam garantálja a közbiztonságot. A Rózsadombon, ahol ők laknak, feltétlenül.”

Összesen 154 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalhana
2018. november 28. 19:30
Ez most kommunista lett?
Bolond Istók
2018. november 28. 13:13
Mókás volt mikor Balázs a facebookon kitolt valamilyen ájtatoskodó buddhista szöveget, nem sokkal később meg már annak örült, hogy a Forbes, vagyis valami zsűri őt választotta meg az év celebjének mert neki volt a legnagyobb pénztermelő képessége. A celebek közül általa tudták a cégek az embereket legjobban vásárlásra ösztönözni, vagyis hülyíteni.
Crüwel
2018. november 28. 12:36
Puzser robika? Ügyes vagy tehát a mentős, az iskolai portás, a kőműves, a rendőr stb is mind mind alkoholista fegyverforgato vadgyilkolo "vadasz". Ugyanis bármilyen hihetetlen kb.a 90 %- a a "vadaszoknak" teljesen hétköznapi munkás ember,- ez kadareknal nem teljesen így volt... Puskát akarsz ? Nosza lerakod a vadász vizsgát ,( neked ez gyorsan menne hisz akkora szagerto vagy a témában ) kivaltod a vadász jegyet és már vehetsz is. Persze sajna van egy újgazdag réteg akinek pusztán haveri köre előtti tetszelges miatt kell az egész és ""vadász "" pályafutását kapasbol egy 12kg- os bika vagy 500gr-os Bakkal kezdi és rögtön a "szakma "" minden rejtelmet ismerő "szakembernek " érzi magát, mondjuk ezek gyorsan ki is kapnak és egy idő után már csak max a 10 millás puskával villog a haverjai előtt, - és marad a mentős, a kőműves, a rendőr stb akinek ez több mint egy ravasz elhuzasa...
Royce2.0
2018. november 28. 12:21
Robika felült a czukiság-vonatra. elképesztő, amit "az internet népe" (= agymosott faszbúk-proletárok) egy ideje leművel czukiság-állatvédelem-vadászat(-vegánkodás-libatoll-etc) vonalon... véresszájúan ugatnak a vérontás ellen. a magam részirül: -- halott állatokat zabálok -- halott állatokat viselek -- a vadászat ősi, férfias sport -- akárcsak a horgászat -- a prolikat le kéne kapcsolni a netről (vagy a netet őróluk) -- mindenkinek egyenként a kurva anyja :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!