Gyurta Dániel bejelentette visszavonulását

2018. március 27. 13:20

Bejelentette a visszavonulását Gyurta Dániel olimpiai bajnok, háromszoros vb- és kétszeres Eb-győztes úszó.

2018. március 27. 13:20

A 28 éves Gyurta Dániel kedden, a Császár-Komjádi Sportuszodában tartott sajtótájékoztatót, amelyen elmondta, felhagy a profi sporttal.
„A mai nappal a hivatalos pályafutásomat befejezem. Életem legnehezebb döntése, de egy ideje csak 90 százalékos teljesítményre vagyok képes, nem 110-re, mint korábban.”

Gyurta beszédét azzal folytatta, sajnálja, hogy korábbi edzőjének, a 2017 májusában elhunyt Széles Sándornak már nem köszönheti meg, amit a szakember érte tett. Olimpiai bajnok úszónk – immár könnyeivel küszködve – megköszönte Virth Balázsnak és Kovácshegyi Ferencnek is a rengeteg segítséget.

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét: Wladár Sándornak, az úszószövetség elnökének sípszavára, hét gyermekkel közösen teljesítette a távot a a Császár-Komjádi Sportuszodában.

Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

Facebook-oldalán így búcsúzik az élsporttól:

„KÖSZÖNÖM, VÉGE! // THANKS FOR ALL, IT'S OVER!
Életem legnehezebb döntését meghozva búcsút mondok a versenyszerű úszásnak. Nem vagyok feladós típus, de beláttam, hogy el kell engedjem. Hálás vagyok az egész nemzetnek, hogy mögöttem álltatok, és megnyerhettem mindent, amit úszó megnyerhet: 6 évig voltam veretlen az egész világon.”

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2018. március 28. 06:28
Szávay Ági egész pályafutása alatt gerinc fájdalmakkal küszködött. Rafael Nadal 13 éven keresztül iszonyú fájdalmakkal versenyez. Ma is. A sportolók az erő és egészség képét adják de a legtöbb esetben soha se tudjuk milyen fájdalmakkal küzdenek. Ezek különleges emberek. Sok sikert Gyurta Daninak.
Ipolypart
2018. március 27. 20:12
Olyan okosan éld az életed, amilyen tehetséggel úsztál.
vigyor
2018. március 27. 19:59
Legalább ugyanennyi sikert Dani, ideje élned.
balbako_
2018. március 27. 19:54
Sok örömet szerzett nekünk, dicsőséget hazájának! Köszönjük! Polgári életéhez sok sikert és boldogságot kívánok!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!