Nagy Imre emlékére koszorúzott a baloldali ellenzék

2017. október 23. 13:32

Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás képviselői Nagy Imre lakóházánál koszorúztak.

2017. október 23. 13:32

Az '56-os forradalom évfordulóján közösen koszorúzott Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori budapesti lakóházánál, a II. kerületi Orsó utcában az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt, a Magyar Liberális Párt, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), a Párbeszéd és a Szolidaritás egy-egy képviselője.

A hétfő délelőtti megemlékezésen Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta: az 1956-os ifjak nagyon szomorúak lennének, ha megélték volna azt, amit 2017-ben látni lehet. Úgy folytatta: a mai magyar kormány „erősen rímel a történelem egy nagyon sötét időszakára, a sztálini diktatúrára. Ugyanúgy üldözi a vélemény szabadságát, kontrollálja a sajtót, akadályozza az emberek szervezkedését és a civilek életét ma Magyarországon. Az Orbán-kormány ugyanúgy korrupt, a fideszes, „állampárti” elitet és csatlósaikat gazdagítja – tette hozzá. Kunhalmi Ágnes beszélt arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, aki anno „nagy hangon szónokolt” Nagy Imre újratemetésén, ma valahogy mintha "ki akarná hagyni” a forradalom miniszterelnökét a történelemből. Az elmúlt évben, a forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján alig jelent meg Nagy Imre neve, pedig örökségét ápolni kellene – fűzte hozzá.

Miért van az, hogy Orbán Viktor ennyire „el akarja takarítani” Nagy Imrét az útból? – tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Nagy Imre a magyar történelem egy kritikus időszakában vezetőként felismerte azt, amit Orbán Viktor „soha nem fog”, mert nem áll érdekében és nem is akarja: hogy a magyar nép soha nem egyenlő a hatalmon lévő kormánnyal. Kiemelte: a magyarok nem „homogén, gyűlölködő massza”, amivé Orbán Viktor akarja tenni, vagy aminek láttatni akarja őket, hanem igenis szabadságszerető, okos, tehetséges és becsületes nép. A magyar szabadságot, a magyarok tehetségét nem lehet elnyomni akkor sem, ha "lényegében százszázalékosan” minden sajtóterméket megvesznek az „orbánisták”, és ha a fejlődésre szánt európai uniós forrásokat „eltéríti” vagy „ellopja” a kormány – jegyezte meg.

A szocialista szónok szerint a magyarok igazi elnyomói „nem Brüsszelben vannak, hanem itthon, kormányon”, azok, akik „elveszik a nép vagyonát”, elveszik az ország szellemét, „lerombolják” az oktatását, „elveszik a magyarok egészségét, mert lerohasztják az egészségügyet”. A magyar nép akkor léphet előre igazán, ha nemcsak a külső elnyomó hatalmakkal szemben emeli fel a szavát, hanem a belső hatalom harácsolásával szemben is – mondta Kunhalmi Ágnes.

A beszédet követően koszorút helyezett el az emlékháznál Kunhalmi Ágnes mellett Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője, Hajdu Nóra, az Együtt alelnöke, Mészáros Balázs, a Szolidaritás alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke és Turi Zoltán, a MoMa III. kerületi csoportvezetője.

(MTI)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2017. október 23. 22:27
A Tv-ben láttam a Guszev kapitányt....Hegedűs D.Géza kiválóan adta önmagát. András nagybácsi is elégedett lehetett.Hogyne, hiszen azt a mondatot nagyon sokszor mondhatta volna mint a József Attila színház egykori párt-titkára :A Párt eszén nem járhatsz túl! A PÁRT OKOS!....Furcsa egybeesés, hogy ILLÉS BÉLA egy FRONTÚJSÁG szerkesztője hozta elő-vagy szopizta a kisujjából az egész GUSZEV figurát.(Nemrég egy kiváló hölgy azt állította a BÍróságok fokozatain keresztül,hogy a Görög Kat.egyház a gyerekek felzárkóztatása végett beolvasztani igyekezett a roma gyerekeket-hála az Égieknek, nem a jog,-és jatt-védő győzött, hanem a JOG, mert a bírák értelmeztek,mérlegeltek és bölcsen döntöttek..... Most ezt az ellenzéki seregletet nézem, vagy hat párt ,illetve párt csira összlétszáma FAGYEJEV :Tizenkilencen c. könyvén ez virít a könyvfedőn....
GV0917
2017. október 23. 22:27
A Tv-ben láttam a Guszev kapitányt....Hegedűs D.Géza kiválóan adta önmagát. András nagybácsi is elégedett lehetett.Hogyne, hiszen azt a mondatot nagyon sokszor mondhatta volna mint a József Attila színház egykori párt-titkára :A Párt eszén nem járhatsz túl! A PÁRT OKOS!....Furcsa egybeesés, hogy ILLÉS BÉLA egy FRONTÚJSÁG szerkesztője hozta elő-vagy szopizta a kisujjából az egész GUSZEV figurát.(Nemrég egy kiváló hölgy azt állította a BÍróságok fokozatain keresztül,hogy a Görög Kat.egyház a gyerekek felzárkóztatása végett beolvasztani igyekezett a roma gyerekeket-hála az Égieknek, nem a jog,-és jatt-védő győzött, hanem a JOG, mert a bírák értelmeztek,mérlegeltek és bölcsen döntöttek..... Most ezt az ellenzéki seregletet nézem, vagy hat párt ,illetve párt csira összlétszáma FAGYEJEV :Tizenkilencen c. könyvén ez virít a könyvfedőn....
hajduj
2017. október 23. 19:59
Ülök és gondolkodok. Vajon mit tennél Imre a helyemben. Hát fiam, így látva és olvasva ezeket a kifehéredett kádáristákat, nagyon szomorú vagyok. Ők mindenben jogutódjai az MSZMP-nek. Igen ezt a leghősiesebben akkor vállalták, amikor még megvolt a vagyon. Most, hogy ezzel a teherrel már nem kell foglalkozniuk, ide jönnek és zaklatnak. Hazudoznak, álszent arccal. Tudod mit én a helyedben jól belerúgnék a valagukba. Még Ágicát is megbillenteném :-)
cutcopy
2017. október 23. 19:47
Hozták a megemlékezést az utasítás szerint, letették a koszorút amikor a többiek is letették, fejet hajtottak amikor a többiek is fejet hajtottak, de hogy miért is voltak ott, fogalmuk sincs..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!