Közel kétezer magyar buszt vesz a Volán a következő években

2017. május 22. 11:25

A Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében 1849 új autóbuszt vehetnek a Volán-társaságok a következő két és fél évben, melyeknek 97 százaléka hazai gyártású busz lesz.

2017. május 22. 11:25

Mintegy kétezer buszt akar vásárolni a Nemzetgazdasági Minisztérium a Volán-társasogknak a következő két és fél évben a Nemzeti autóbuszgyártási cselekvési program keretében, mondta el Varga Mihály miniszter a Magyar Időknek. A tárcavezető elmondta: a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) a március 13-i ülésén elfogadta a Volán Buszpark Kft. hároméves tervét, amely 1849 új autóbusz vásárlását irányozza elő; a beszerzés fedezetét a nemzetgazdasági tárca biztosítja. Ennek értelmében a Volán-társaságok  idén 423, 2018-ban 533, 2019-ben 893 új autóbuszt vehetnek. A tervezett beszerzések 97 százaléka a hazai gyártók típusválasztékából kerül ki.

A kormány által 2016-ban elfogadott Nemzeti autóbusz-gyártási cselekvési terv keretében az elmúlt időszakban 170 szóló buszt vett hazai gyártóktól a Volán Buszpark Kft. Varga Mihály közlése szerint bíznak benne, hogy a hazai autóbuszgyártói kapacitások Mosonmagyaróváron, Győrben, Székesfehérváron, Budapesten, illetve Debrecenben 2020-ra elérik azt az 1100-1200 darabos éves termelési mennyiséget, amelyet a magyar kormány megcélzott.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2017. május 22. 15:55
Gondolom a szokásos 2000 busz 3000 árán ,a különbségen meg osztoznak! A perek utáni kártérítést meg kifizetik az adófizetők! DDD
balbako_
2017. május 22. 15:28
Helyes!
Royce2.0
2017. május 22. 15:01
úgy látom végetért a munkaebéd a Fórumbefolyásolási Főosztályon, mert megérkeztek a gendertrollok :D
Hunyadi Mátyás
2017. május 22. 13:09
Szerintem egy csavar nem lesz bennük magyar gyártmány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!