Gyurcsány: Hónapokkal ezelőtt kidolgozták a Népszabadság eladásának tervét

2016. október 26. 12:50

Ami a Népszabadsággal történt, az a legocsmányabb, leggyalázatosabb tett, amit egy kormány elkövethet a a demokrácia ellen – mondta Gyurcsány Ferenc szerdai sajtótájékoztatóján. A DK elnöke szerin a Népszabadság eladásának forgatókönyvét már hónapokkal ezelőtt kidolgozták.

2016. október 26. 12:50

Gyurcsány Ferenc szerint ami a Népszabadsággal történt – a lap felfüggesztése, majd kiadójának, a Mediaworks-nek az eladása – a „legocsmányabb, leggyalázatosabb” tett, amit egy kormány elkövethet a sajtószabadság, a demokrácia ellen. A Demokratikus Koalíció elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, nincs kétsége, hogy egy hónapokkal ezelőtt kidolgozott és elfogadott „csalárd forgatókönyv lejátszásának tanúi vagyunk”.

Kijelentette: a DK nem kételkedik abban, hogy idén nyáron Orbán Viktor, illetve a miniszterelnök politikai és üzleti környezete megállapodott Heinrich Pecina osztrák üzletemberrel. A kormány szerinte így két legyet ütött egy csapásra: bezáratta a Népszabadságot és megszerezte az ellenőrzést 12 megyei lap felett, eközben pedig Heinrich Pecina milliárdokat keresett ezen az „ocsmány üzleten”. Fura módon most nem zavarta Orbán Viktort a nemzetközi „karvalytőke” – tette hozzá.

Gyurcsány: Se jobb, se baloldali pártsajtó nem lesz többé

A DK a Népszabadság bezárása miatt már kivonult a parlamentből, de nem hagyják így az ügyet – jelentette ki Gyurcsány. Azt ígérte, hogy egy új, demokratikus kormány, a jog eszközével, tisztességes eljárással, „ki fogja csavarni Mészáros Lőrinc kezéből, az álnok, barbár módon megszerzett sajtóbirodalmat”

A pártelnök azt ígérte, hogy egy új sajtótörvénnyel és a hozzá kapcsolódó eljárások tömegével egyszer és mindenkorra biztosítják, hogy a magyar sajtó szabad és független legyen. Se jobb, se baloldali pártsajtó nem lesz többé – folytatta, hozzátéve: a közmédiát a mostani formájában megszüntetik, független médiumokat és valódi közszolgálati tévét, rádiót és hírügynökséget fognak létrehozni.

Az újság több milliárdos veszteséget termelt, mégis megvették

A Mediaworks október 8-án függesztette fel a Népszabadság kiadását arra hivatkozva, hogy a lap példányszáma az elmúlt években folyamatosan csökkent, és az újság több milliárdos veszteséget termelt.  Az Opimus Group Nyrt. kedden a BÉT honlapján tette közzé, hogy a tulajdonában lévő Opimus Press Zrt. vette meg a Mediaworks Hungary Zrt.-t.

(MTI)

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ejnyebejnye
2016. október 27. 06:02
http://www.borsonline.hu/aktualis/meszaros-nem-en-vettem-meg-a-nepszabadsagot/121238
áfonya
2016. október 27. 02:32
Ferko ne acsarog hanem bíróságon jelentsd fel azt aki a lapot eladta és az árát zsebre vágta.
Mich
2016. október 27. 00:13
Ezek minden(félé)t mondanak - és mindennek az ellenkezőjét is... Pl.: hogyan lehetett az ún. "Rogán-ügy" a leállítás oka, ha a leállítást már hónapokkal korábban eltervezték...? És Fletó a "sajtószabadság" nevében ígéri, hogy beszüntet, sőt elkoboz bizonyos médiákat (ha még egyszer megkaparintja a hatalmat...).
GV0917
2016. október 26. 17:28
Feri! Amnéziás vagy?Mit is csináltál akkor, amikor korántsem törvényes eszközökkel, hanem egyszerű TILTÁSSAL Megszüntetted a 'NEMZET és a 'HÍRLAP (a magyar szót már le sem merem írni, mert a DK csak és kizárólag a KÖZTÁRSASÁG fogalmát ismeri) /Milliók ajka zengi bízón, Hogy éljen a KÖZTÁRSASÁG!/ 1946.Igazi DEMOKRÁCIA : DK-95%- a többi a fasorban sincs! Ja, majd elfeledtem, hogy mióta más a módi- új a gazdi-kezdenek tisztára nyalni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!