Újabb Hosszú arany, több értékes helyezés – ez volt a 3. nap magyar szempontból

2016. augusztus 09. 08:32

Hosszú Katinka meglepetésre 100 méter háton is olimpiai bajnok lett hétfőn, pedig ebben a számban nem ő számított az abszolút esélyesnek. Ungvári Miklós cselgáncsban, Sidi Péter légpuskában szerzett 5. helyet. A nap legmegdöbbentőbb eredményét azonban a fiatal Kenderesi Tamás szerezte, aki nem csak hogy legjobb idővel került döntőbe 200 méter pillangón, de kétszer is legyőzte Michael Phelps-et. Magyar eredmények a riói olimpia harmadik napjáról.

2016. augusztus 09. 08:32
Kiss Brigitta

Ugyan csak Hosszú Katinka szerzett érmet – 100 méter háton egy újabb aranyat – hétfőn a magyar sportolók közül, ám rajta kívül is számos értékes helyezés született. Cselgáncsban ugyan sem a női 57 kilogramban induló Karakas Hedvignek, sem a férfi 73 kilogrammban versenyző Ungvári Miklósnak nem sikerült az elődöntőbe jutás, de előbbi így is 7., míg utóbbi a vigaszágon nyert mérkőzésének köszönhetően 5. helyen végzett. Ungvárinak esélye lett volna a bronzra is, de sajnos azon a találkozón már kikapott.

Szintén szerzett egy remek 5. helyet férfi légpuskában Sidi Péter, és bár nem jutott döntőbe, de szép eredmény a fiatal Péni István 13. helye ugyanebben a számban.

Bacskai Balázs vasárnapi búcsúja után hétfőn a 75 kilogrammos súlycsoportban versenyző Harcsa Zoltán is ringbe lépett a férfi ökölvívóknál, és 2-1 arányban le is győzte a türkmén Arslanbek Achilov, így bekerült a legjobb 16 közé.

Újabb döntetlent játszottak a férfi pólósok

A Szerbia elleni 13-13-ra végződött mérkőzés után a csoportkör második meccsén, Ausztrália ellen is döntetlent ért el a magyar férfi vízilabda-válogatott, 9-9 a találkozó vége.

Vívóink közül hétfőn női kardozónk, a fiatal Márton Anna lépett pástra és végzett végül a 10. helyen, miután a negyeddöntőbe jutásért kikapott a a francia Manon Brunet-től.

Elkezdték a versenyzést vitorlázóink is: szörfben 3 futam után összesítésben a nőknél Cholnoky Sára a 20., a férfiaknál Gádorfalvi Áron a 30. helyen áll. Férfi Laser Standardban Vadnai Benjámin 2 futam után 27., míg női Laser Radiálban szintén 2 futam után Érdi Mária a 24. helyen áll. A további futamok kedden következnek.

Kenderesi megverte Phelps-et

Hosszú Katinka 100 méter hátúszásban szerzett újabb aranyérme mellett a nap másik magyar meglepetését a 19 éves Kenderesi Tamás szerezte 200 méter pillangón, miután nem csak hogy nagyon megjavította egyéni csúcsait előbb az előfutamok, majd az eldöntők során, de mindkétszer legyőzte a 19-szer olimpiai bajnok amerikai Michael Phelps-et, és a legjobb idővel került be a keddi fináléba. Ugyanebben a számban Cseh László a harmadik legjobb idővel kvalifikálta magát a döntőbe.

Lesz döntősünk női 200 méter vegyesen is Hosszú Katinka személyében, aki alig egy órával azután úszott a szám elődöntőjében, hogy megnyerte a 100 hát döntőjét. Hosszú 2. legjobb idővel lett finalista. Az elődöntők másik magyarja, Jakabos Zsuzsanna végül a 10. helyen zárt, így sajnos nem került be a nyolcas döntőbe.

A hétfői úszó előfutamokból csak női 200 gyorson nem sikerült egyik magyarnak sem továbbjutnia: Késely Ajna a 25., míg Verrasztó Evelyn a 28. helyen zárt.

Továbbra is hatodikok vagyunk az éremtáblán

Hosszú Katinka újabb aranyérmének köszönhetően Magyarország tartja a hatodik helyet az éremtáblázaton.

*

Korábbi összefoglalóink a magyar eredményekről:

Két arannyal kezdtük a riói olimpiát – ez volt az 1. nap magyar szempontból

Egy pontszerzés és sok kiesés – ez volt a 2. nap magyar szempontból

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2016. augusztus 09. 14:29
HALLOD, még 100 háton is! NAHÁT nahát és hm....?
Anti Komcsi
2016. augusztus 09. 11:58
Köszönjük magyar versenyzőknek a boldog napikat, büszkeséget, örömet, a kemény, önfeláldozó munkát és a kormánynak az erkölcsi és anyagi támogarást és erőfeszítést.
Mich
2016. augusztus 09. 11:09
Hajrá, Magyarország - hajrá, magyarok!
75% adósság + olimpia. NOOORMÁLIS?!
2016. augusztus 09. 10:09
szarban lenne a csuti vasutastörp meg a bandája LOPOLimpia-álma ha Katinka nem nyerné az aranyakat
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!