Tarlós: Megoldhatatlan a Déli pályaudvar bezárása

2016. július 08. 13:18

Tarlós István szerint nem megoldható, hogy Kelenföld vegye át a Déli pályaudvar szerepét. A budapesti főpolgármester szerint a hármas metró felújításának csak a kezdési időpontja kérdéses, az időtartama nem; az önkormányzat pedig végzett háttérszámításokat a dugódíjról: a város közigazgatási határán belül 5 ezer forint lenne az éves matrica, míg egy belső pesti és budai zónában használatonként 700 forint.

2016. július 08. 13:18

A 3-as metró infrastrukturális felújításának kezdési időpontja még kérdéses, az időtartam azonban változatlan – közölte Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, hozzátéve: lehet, hogy nem lesz időveszteség.

A városvezető azt is megfogalmazta, hogy ha az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelének emelésével és kormánygaranciával kell végrehajtani a beruházást, akkor ragaszkodik ahhoz, hogy a 137,5 milliárd forintos uniós forrást más projektek beruházására fordíthassa a főváros.

A Déli pályaudvarra vonatkozóan úgy foglalt állást: a kormány ötlete „nem ördögtől való”, de megítélése szerint megoldhatatlan, ugyanis Kelenföldön – a 4-es metró beruházásához kapcsolódó nyolc vágánypár átadása miatt – nincs lehetőség érdemi bővítésre. Tarlós István arról is beszámolt, hogy a főváros tanulmánytervet készít a Népliget és az Óbudai-sziget fejlesztésére.

Háttérszámításokat végeztek a dugódíjról

A főváros biztosan nem fogja kezdeményezni a behajtási díj bevezetését kizáró jogszabály módosítását, háttérszámításokat azonban végzett arról – mondta a főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján. Tarlós István az esetleges jogszabály-módosításról azt mondta: „ebbe az utcába biztosan nem megyek be”.

A számításokat egyfajta műhelymunkaként jellemezte, kifejtve: a város közigazgatási határán belül 5 ezer forint lenne az éves matrica, míg egy belső pesti és budai zónában – a törvényi díjmentességet élvezőkön és az ott lakókon kívül – használatonként 700 forint lenne a díjtétel. A bevezetés egy év alatt, 750 millió és 1 milliárd forint közötti összegből valósítható meg, az éves bevétel 10 milliárd forint lehetne – ismertette a főpolgármester.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2016. július 09. 07:43
A dugódíjról hallani sem akarok. Ha mégis bevezetik, azt teljes egészében fizesse meg Demszky Gábor, illetve bármilyen kormány és városvezetés bukását jelentené - azonnal!!!!
h.kovacs
2016. július 09. 07:02
dugódíj, bazmeg ! óbudáról hogy lehet eljutni kelenföldre ? előbb elkerülő út kellene, aztán dugódíj az orbán kormány újabb sarca, tapsoljatok fideszmajmok !!
Akitlosz
2016. július 08. 19:45
Akkor hoppon maradnak a telekspekulánsok?
császár
2016. július 08. 18:57
aegykorOn, amikor még úgy gondolták, hogyA VÁROSÉPÍTÉS TUDOMÁNY ÉS NEM JÁTÉK, MIELŐTT TELEKSPEKUÁCIÓS, VAGY EGYÉB CÉLÚ AGYMENÉSEKTERET KAPNTAK VOLNA kötelezőLEZŐ JELLEGGEL eLŐVETTÉK A Meter ÁrPÁD FÉLE ÁLTLÁNOS RENDEZÉSI TERVET.és máris sokkal okosbbak lettek a döntéshozók, még kkor is h a látottak fényében tudatára ébredtek saját mérhetetlen tudtlanságuknak. NA SZÓVAL TUDNI KELL, HOGY BUDPEST EURÓPAI SZINTEN IS EGY NAGY MÉRNÖKI HOZZÁÉRTÉSEL MEGÉPÍTETT NAGYVÁROS IDŐKÖZBEN A FOLYAMATOSÁGOT ŐRZŐ SZAKTERVEZŐ INTÉZETEKET FELSZÁMOLTÁK UGYAN, DE A bBME azért ok mindent tud és tárol. A déli mewgszüntetése vagy mardása nem politikai döntés kell legyen, ha csak nem karjuk előlről kezdeni az EVOLÚCIÓT
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!