Nem írta alá a nemzeti parkok átszervezését Áder János

2015. május 08. 16:51

Nem írta alá Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés által április végén elfogadott földtörvényt, ami a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) kezelésébe utalta a nemzeti parkok földjeinek a nagy részét,derül ki a köztársasági elnök nyilatkozatából. Az államfő aggályait fejezte ki és az Alkotmánybírósághoz fordult.

2015. május 08. 16:51

Az Országgyűlés 2015. április 28-án fogadta el az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, mely alapvetően érinti a nemzeti parkok működését. Az elfogadott törvényt az Országgyűlés elnöke május 3-án küldte meg a köztársasági elnök hivatalának.

Áder János nem írta alá a törvényt, ehelyett aggályait fejezte ki és az Alkotmánybírósághoz fordult. Áder elnöki nyilatkozatában a következőképpen fogalmazott: 

„A jogszabály aláírása előtt az alkotmányosan rendelkezésemre álló 5 nap alatt ezúttal is alapos vizsgálatot folytattam. Álláspontom szerint a jogszabály egyes rendelkezései és elfogadásának módja nincsenek összhangban hazánk Alaptörvényével, ezért a törvény alkotmányossági normakontrollját kezdeményezve a mai napon az Alkotmánybírósághoz fordultam.

A polgári demokrácia legfőbb ismérve a normakövetésen nyugvó jogállami működés, melynek fontos garanciáját jelenti a normakontroll kezdeményezésének alkotmányosan intézményesített joga. A törvényhozói akarat ugyanis csak az Alaptörvénnyel összhangban szolgálhatja a közjót, és ennek a törvények legapróbb részletkérdéseiben is tükröződnie kell.

Arra kértem az Alkotmánybíróságot, hogy három kérdést vizsgáljon meg:

1., Fogadott-e el az Országgyűlés feles többséggel olyan rendelkezéseket, amelyekről minősített többséggel kellett volna döntenie? Ez felveti a törvény egyes részeinek közjogi érvénytelenségét.

2., Sérültek-e a természetvédelem korábban elért szintjének megőrzését szolgáló intézményi garanciákra vonatkozó szabályok?

3., A jogszerűen megkötött, hatályos szerződések e törvénnyel módosíthatók-e?

Az indítvány elbírálására 30 nap áll az Alkotmánybíróság rendelkezésére. Mindannyiunk érdeke, hogy a nemzeti parkok működését illetően az Alkotmánybíróság döntését követően megnyugtató, egyértelmű jogi helyzet keletkezzen.”

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2015. május 11. 09:01
Olcsó játék hülye gyerekeknek.
Viz Elek
2015. május 09. 15:22
Már várom,mikor hoz az országgyűlés olyan törvényt hogy 2x2=5.Viktor vezér támogatására a fidesz többség megszavazza,Áder nem írja alá,hanem normakontrollra az AB-hez küldi,ott alkotmányosnak találják még kiegészítik egy passzussal-és életbe lép a törvény.Az új záró bekezdés pedig:Aki pedig bármilyen számítás során törvényt sért súlyos pénzbírságot köteles fizetni./Lézernek új óra,lőrincbarátnak még egy sertéstelep,Felcsútnak egy új vizisportokra is alkalmas sportlétesítmény még kellene!/
Mindjárt
2015. május 09. 07:08
Az első tiszteséges dolog amt tett
Wazze
2015. május 08. 23:36
Ez az angol- szakértő nem fideszes, ugye? :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!