Index: Nyomoznak Orbán vejének cége ügyében

2015. március 02. 22:09

„Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” bűntett elkövetésének gyanújával nyomozás indult a Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Innovatív Zrt. egyes közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatosan – tudta meg az Index.

2015. március 02. 22:09

Nyomozást indított a rendőrség az Elios Innovatív Zrt. egyes közbeszerzési győzelmeivel kapcsolatban – tudta meg az Index, amelyet az ORFK is megerősített. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda négy – összesen 1,2 milliárd forintos – közbeszerzés ügyében nyomoz „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban”bűntett elkövetésének gyanújával a rendőrség.

Az LMP tavaly decemberben tett feljelentést négy közbeszerzés ügyében ismeretlen tettes ellen az Átlátszó cikke alapján. Kiderült ugyanis, hogy több önkormányzat is a Sistrade Kft.-t bízta meg a pályázatok előkészítésével és megírásával. Csakhogy a cég ügyvezetője és tulajdonosa, Hamar Endre egy másik cégen – a Green Investments Kft.-n – keresztül maga is érdekelt volt az Eliosban 2013 januárjától 2014 áprilisáig. A feljelentők szerint ez idő alatt Héívzen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Kalocsán nyert közbeszerzést az Elios összesen 1,2 milliárd forint értékben, miközben a pályázatokat a Sistrade készítette elő az említett önkormányzatoknak.

Az Elios Innovatív Zrt. Tiborcz István, Orbán Viktor vejének 50 százalékos tulajdonában van. A cég közvilágítás korszerűsítési közbeszerzéseken nyer: míg 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű tenderen győzött, idén februárig már 2,1 milliárd forintnál jár.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2015. március 03. 11:01
Helyes!
kukagyerek
2015. március 03. 09:35
Orbán még az "ellenfelei" mocskát sem volt hajlandó lerendezni, nem még a vejkóét. A birkáknak meg, úgyis mindegy!
gudmen
2015. március 03. 09:16
Ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek Portik Tamás: Szetlik Ferencet, Feri bácsit is ismertem, még a Józsefvárosból. Marianne-nal azonban csak a kétezres évek végén, egy bírósági tárgyaláson találkoztam először, ő tanú volt, én pedig a hallgatóság tagja: az egyik vádlott az ismerősöm volt, érdekelt az ügy. 2010-ben mélyült el a kapcsolatunk. Átlátszó: Tudomása szerint Pápa Marianne tartotta a kapcsolatot volt férje rokonával, Habony Árpáddal? PT: Ha jól emlékezem, mi is találkoztunk egy családi eseményen, az viszont biztos, hogy Marianne rendszeresen beszélgetett vele skype-on. De én nem éreztem igazán fontos embernek Habonyt. Aki fontos volt, az Pintér Sándor. Á: Ön rálátott a Szetlik-Pápa család gazdasági ügyeire is? PT: Természetesen. Az ingatlanokra is. Szabadon ment az üzlet. Á: Honnan hallottak a lehetőségről? PT: Csipak Péter keresett meg… Tudja ki a Csipak Péter? Á: Belvárosi ingatlanberuházó. PT: Mondjuk így. Szóval előjött azzal, hogy Tomikám, kéne pénz a Belvárosra. Pasaréten találkoztunk egy étteremben, nem hinném, hogy letagadná, ha megkérdezik, de ha igen, gondban lesz, mert van hangfelvétel, biztos helyen. Szerintem ő maga is érezte annak idején, hogy nem volt teljes a bizalmam: egyik találkozónk előtt például megmotozott, hogy nem vagyok-e bedrótozva. Á: A médiát megjárt Károly körúti és Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanokon túl szerzett valamit akár ön, akár a Szetlik-Pápa család a kerületben? PT: Igen, de egyelőre nem szeretném megmondani a pontos címet. Á: Egyéb kerületekkel is kötöttek ingatlanüzleteket? PT: Az I. kerületben remek boltokat csináltunk. http://civilhetes.net/belfold/..
gudmen
2015. március 03. 08:44
http://civilhetes.net/belfold/ennel-a-nagysagrendu-penznel-nincsenek-partszinek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!