Elégedett a KKM a külgazdaság tavalyi alakulásával

2015. január 23. 14:14

Szabó László külügyi államtitkár szerint sikeres évet zárt külgazdaság új, egységes irányítás alatt álló rendszer mindhárom pillére, vagyis a Nemzeti Befektetési Ügynökség, az Eximbank és a Nemzeti Kereskedőházak is.

2015. január 23. 14:14

Jól működik a külgazdaság új, egységes irányítás alatt álló rendszere – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) államtitkára pénteken Budapesten. Szabó László a 2014-es évet értékelő sajtóbeszélgetésen elmondta: a rendszer mindhárom pillére – a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), az Eximbank és a Nemzeti Kereskedőházak rendszere – sikeres évet zárt.    

A HIPA 60 beruházási projektet zárt le, a kis- és közepes vállalatok exportját segítő Eximbank 327 milliárd forint hitelt helyezett ki, míg a Nemzeti Kereskedőházaknál – amelyekből eddig 25 állt föl és az év végére 50 fog működni szerte a világban – több mint 400 ügylet van folyamatban – sorolta.    

Sok irigyünk van most Európában, mert úgy látják, hogy amit Magyarország, még ha időnként szokatlan eszközökkel is csinál, működik” – fogalmazott. Kifejtette: folytatódik az Exportra fel! kampány, amelynek keretében kis- és közepes vállalkozásokat próbálnak ösztönözni arra, hogy méressék meg magukat a külpiacokon is. A program keretében az Eximbank Győr, Nagykanizsa, Miskolc és Kecskemét után öt másik vidéki városban nyit kirendeltséget.

Az Eximbank számításai szerint a hitelintézet tevékenysége 252 milliárd forint értékben növelte Magyarország nettó exportját, és 74 milliárd forint adóbevételt generált. Az Eximbank a jelenlegi struktúra 2012 májusi elindítása óta 2014 végén kötött ügyletet az 500. ügyfelével – jegyezte meg Szabó László.

A külgazdasági államtitkár elmondta: a négy kontinensen működő, jelenleg 25 Nemzeti Kereskedőház lefedi az Európai Unión kívüli legfontosabb exportpiacokat. Jelenleg több mint 2 ezer vállalkozás szerepel a kereskedőház adatbázisában. A Nemzeti Kereskedőházak rendszerén keresztül a legkisebb vállalkozások is sikeresen kiléphetnek a külpiacokra. Jellemzően prémium minőségű fogyasztási cikkeket – elsősorban élelmiszeripari és mezőgazdasági termékeket – tudnak így eladni.

A magyar bort a nyugat-európainál magasabb áron lehet eladni Kínában, de Mongóliában például piacvezető a Magyarországon gyártott csokoládé – mondta a magyar külgazdaság 2014-es eredményeit ismertetve Szabó László.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!