Kevesebb gyilkosság, de több bűncselekmény történt tavaly

2013. szeptember 18. 10:15

Kis mértékben nőtt a bűncselekmények száma 2012-ben: a regisztrált közvádas bűncselekmények abszolút száma 4,6 százalékkal emelkedett 2011-hez képest, ugyanakkor az emberölések és a súlyos testi sértések száma csökkent – derül ki a Legfőbb Ügyészség és a Belügyminisztérium által publikált adatsorból.

2013. szeptember 18. 10:15

A Legfőbb Ügyészség honlapján közzétett tájékoztató alapján 11,9 százalékkal nőtt azon bűncselekmények száma, amelyek elkövetőjét nem derítették fel. Az összefoglaló azt is rögzíti, hogy a vagyon elleniek a leggyakoribbak a regisztrált bűncselekmények között, arányuk 55 százalékos. Számuk 1998-ban volt a legmagasabb, azóta „hullámzó” csökkenés tapasztalható ebben a kategóriában. A vagyon elleni bűnözésen belül a legnagyobb arányban a lopás fordult elő, ugyanakkor 2012-ben csökkent a vagyon elleni bűncselekményekkel okozott kár 123,7 milliárd forintról 112,7 milliárd forintra.

Jelentősen, 20,4 százalékkal csökkent a szándékos emberölések és az erős felindulásban elkövetett, befejezett emberölések száma. Míg 2011-ben ebből a bűncselekményfajtából 142-őt regisztráltak, tavaly ez a szám 113 volt. A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra.

A statisztikából kiderül az is, hogy a vagyon elleni bűncselekmények után a közrend elleniek, ezen belül is az okiratokkal kapcsolatosak a leggyakoribbak. A közokirat-hamisítások száma 10 195, a magánokirat-hamisításoké 14 501, okirattal visszaélés pedig 83 881 volt. Különösen ez utóbbinál figyelhető meg jelentős emelkedés – állapítja meg a tájékoztató, amely rögzíti azt is, hogy 2011-ben 58 067 okirattal visszaélést regisztráltak. A tájékoztató kitér a korrupciós bűncselekményekre is, amelyek száma 2012-ben 828 volt, ami 12,2 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest.

A bűnözés területi megoszlása szerint a bűncselekmények 25,1 százalékát követték el Budapesten, ahol 10 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Százezer lakosra Fejér és Somogy megyében jut a legtöbb bűncselekmény, a legkedvezőbb helyzetben e tekintetben pedig Vas, majd Tolna és Zala megye volt.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. szeptember 18. 12:14
" A szándékos súlyos testi sértések száma is csökkent 6791-ről 6583-ra." Ja! A Cozma ügyben a Sztojka gyerek testi sértése sem volt szándékos. Váletlenül nála volt a kés. Előtte meg ott volt a kézilabdás. Hát mit tehetett volna?
liberálzöld.
2013. szeptember 18. 12:05
A bűnözés is jobban teljesít.
egysegelem
2013. szeptember 18. 11:32
"tavaly ez a szám 113 volt." Ez nagyon erdekes a kurucon midnen nap legalabb 5 hir szol arrol, hogy a ciganyok kiket oltek meg aznap, szerintem ha azokat osszeszamolnam boven ezer felett jarnek egy evben, erre kiderul, hogy csak 113, micsoda idok.
pimepime
2013. szeptember 18. 11:05
Regisztrált bűncselekmények összesen: 2008. 408 407 db 2009. 394 034 2010. 447 186 2011. 451 371 2012. 472 236 Javuló közbiztonság, mi????????????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!