Műsor-összeállításokkal készül a közmédia augusztus 20-ára

2013. augusztus 14. 19:50

A magyar közmédia az „Együtt az ország – Szent István ünnepén” gondolat jegyében az ünnep szelleméhez méltó filmekkel, műsor-összeállításokkal jelentkezik augusztus 20-án – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

2013. augusztus 14. 19:50

Mint kifejtették: a Kossuth Rádióban az ünnep korán reggel – nem sokkal 6 óra után – a Szent István király dicsérete című műsorral indul, amelyben Liptay Katalin összeállításában régi legendák, krónikák és kortárs költők versei hangzanak el.

Az M1 tévécsatornán a Balatoni Nyár révfülöpi stúdiójából kezdődik a közvetítés, amely során először a tó partján rendezett ünnepi eseményekbe kapcsolódhatnak be a nézők. Ezután 9 órától a fővárosi eseményeket közvetítik, a Hősök téri központi ünnepséget és a tisztavatást. Tíz órától bemutatják a Budai Várban rendezett Mesterségek ünnepét és a Debreceni Virágkarnevál forgatagát. A virágkarnevált hosszabb változatban reggel 8 órától délelőtt 11 óráig a Duna tévécsatornán közvetítik. Az M1-en a délelőtti műsorfolyamban beszámolnak az M2 játékos programjáról is, amely során a Clark Ádám téren felállított színpadon az M2 Gyerekcsatorna Hetedhét Gyerekhíradójának műsorvezetőivel és a TV Macival személyesen is találkozni lehet.

A Duna World tévécsatornán 12 óra 20 perctől a Szent István emlékezete a XX. században című összeállítást vetítik, amely „az államalapítást, a minden történelmi vihart átvészelő keresztény szellemiséget elemzi”. Mindezek mellett a Dankó Rádió is kiveszi részét az ünnepből. A Jó ebédhez szól a nóta – ünnepi hangulatban első részében hazafias dalokat és nótákat sugároz, a második részben a nótaéneklés klasszikusai emelik az ünnep fényét.

A Szent István-bazilika előtti térről az M1 és a Duna 16:55-től közvetíti a Szent István-napi ünnepi szentmisét, majd a Szent Jobb-körmenetet is. A szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálja. A Duna elmúlt évi legnépszerűbb műsorsorozata, a Fölszállott a páva döntősei tartanak este fél 7-től 40 perces bemutatót, amelyet az M1 és a Duna World csúsztatással, 20 óra 15 perctől közvetít. A helyszínen a Jászság Népi Együttes és a Rába Néptáncegyüttes tagjai fergeteges táncházzal kedveskednek az egybegyűlteknek.

Az ünnepi tűzijátékot este 9 órától az M1 és a Duna World is közvetíti. Az MTVA közleménye szerint a látványos program zenéjének előadásában neves előadók működnek közre. A szvit többször visszatérő főtémája az Ó, Szent István dicsértessél... kezdetű moldvai csángó népdal lesz. A kompozíciót a Petőfi Rádió sugározza, ezt veszik át a szervezők és a köztelevíziók is.

Ezen kívül közmédia esti programjában – mint fogalmaztak – „igazi csemegéket” kínálnak az operabarátoknak. Erkel Ferenc Dózsa György című három felvonásos operáját a Bartók Rádió sugározza, míg az M1 nézői Erkel „méltatlanul elfelejtett művét”, az István királyt láthatják. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadról közvetített dalmű főszerepeit Bretz Gábor, Wiedemann Bernadett és Balczó Péter alakítja. A közmédia is az előadás részese, mivel az MR Szimfonikusok és Énekkar működik közre – olvasható az MTVA közleményében.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!