Swoboda és Verhofstadt bevetné az „atomfegyvert” az alkotmánymódosítás miatt

2013. március 14. 13:10

A liberális Guy Verhofstadthoz hasonlóan csütörtökön Hannes Swoboda, az európai szocialisták európai parlamenti (EP-)képviselőcsoportjának vezetője is úgy nyilatkozott az EP plenáris ülésén Strasbourgban, hogy a magyar alaptörvény módosításának ügyét az Európai Tanács tagjainak, az unió állam és kormányfőinek is meg kell vitatniuk.

2013. március 14. 13:10

A demokrácia, a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége az alapja mindannak, amit Európa jelent. Magyarországon olyan támadásnak lehetünk tanúi ezek ellen az értékek ellen, amelyet nem lehet eltűrni” – jelentette ki az osztrák szociáldemokrata politikus. Swoboda elmondta: miután az alkotmány módosítását Áder János köztársasági elnök is ellátta kézjegyével, az Európai Tanácsnak, az állam- és kormányfőknek világossá kell tenniük Orbán Viktor számára, hogy a szerződés hetes cikkelyének alkalmazása valós lehetőség.

Swoboda ezzel az uniós zsargonban csak „atomfegyvernek” nevezett szankcióra utalt, amely végső soron azt is lehetővé teszi, hogy a tagállamok túlnyomó többségének beleegyezésével egy uniós országot megfosszanak szavazati jogától, vagyis teljesen kizárják az uniós döntéshozatalból. Ezt eddig még soha egyetlen tagállammal szemben sem alkalmazták. „Az Alkotmánybíróságot érintő módosítás és egyik szolgálatkész csatlósának a kinevezése a jegybank élére arra utal, hogy nincs, ami megállítsa Orbán miniszterelnököt” – hangoztatta a szocialista képviselőcsoport osztrák vezetője.

Szerdán Guy Verhofstadt liberális frakcióvezető is annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar alaptörvény módosítása szerinte európai értékeket sért, ami okot adhat a 7. cikkelyben leírt szankció alkalmazására. A belga politikus José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét kérte arra, hogy vitassa meg az uniós állam- és kormányfőkkel a kérdést a csütörtökön kezdődő csúcstalálkozón. Pár órával később, amikor Áder János köztársasági elnök bejelentette: aláírja és kihirdeti az alaptörvény módosítását, Verhofstadt egy népszerű mikroblog oldalon megerősítette: elérkezettnek látja az időt a hetes cikkely alkalmazására. „Bár megjósolható volt, Áder elnök úr aláírása nem hagy más lehetőséget az EU-nak, cselekedni kell. Itt az ideje a 7. cikkely szerinti vizsgálatnak” – tette közzé Guy Verhofstadt.

A valójában több fokozatból álló „atomfegyver” bevetését az Európai Parlament, az Európai Bizottság vagy a tagállamok harmada kezdeményezheti.

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sebastian Knight
2013. március 15. 19:30
Bevetném az "atomfegyvert" Swoboda és Verhofstadt miatt.
Negue
2013. március 14. 15:31
Mondom én, hogy mi vagyunk az eu gumicsontja! Addig sem kell az igazi bajokkal foglalkozni, amíg kiderül számukra, hogy feleslegesen, és jogszerűtlenül hisztériáztak! Amikor a konkrét problémákat kérdezik tőlük, akkor nem tudnak semmibe jogilag belekötni, csak mellébeszélnek! Ugyanez ment a médiatörvény, és az Alkotmány születésekor is! Azt mondták, az egészet el kell dobni, mert úgy rossz ahogy van. Aztán kiderült, hogy mégsem tudják megfúrni! Most újra próbálkoznak. Képesek ugyanezt, újra eljátszani. Szánalmasak.
racer
2013. március 14. 15:19
Virág elvtárs esete Verhofstadt-tal meg az "objektív" tényekkel.
GV0917
2013. március 14. 15:14
Atomfegyver? Ki ellen? A diktatórikus törvények életbentarói ellen? Akkor gyerünk:Akik érvényben tartják: Csehország Szlovákia. Akik védelmezik: Anglia Franciaország Gyerünk nagypofájúak! Rajta!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!