Százmillióért bérel székházat a BKK

2012. március 09. 09:01

Összefogják az eddig a Főpolgármesteri Hivatal irodahelyiségeiben működő Budapesti Közlekedési Központot. A BKK egy belvárosi székházba költözik, amelyet évi százmillió forintért bérel majd. A VEKE elnöke szerint így nem lesz szükség az Akácfa utcai székházra. A BKK közleménye szerint a társaság 25 milliós megtakarítást ér el a lépéssel.

2012. március 09. 09:01

Évi nettó százmillió forintért bérelt belvárosi székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – írja a Blikk. A lap értesülését a BKK sajtóirodája is megerősítette.

A BKV felügyeletét is ellátó szervezet a Rumbach Sebestyén utcába költözött, összesen 3787 négyzetméteren rendezkedhet be mintegy 500 dolgozóval. A BKK mellett ide költöztetik a parkolásért felelős Parking Kft.-t, a taxiállomásokat üzemeltető önkormányzati cég munkatársait, és itt alakítják ki az ügyfélszolgálati irodát is. A BKK eddig a Főpolgármesteri Hivatalban működött, szétszórt irodahelyiségkben.

Az irodaházat pályázaton választották ki. A Blikk által megkérdezett ingatlanszakértők szerint a bérleti díj jó árnak számít. A lap megjegyzi, a BKK a tavalyihoz képest nyolcszor annyi pénzből, mintegy tízmilliárd forintból gazdálkodhat.

Ha új irodaházba költözik a BKK, akkor nem lesz szükség a BKV Akácfa utcai székházára – kommentálta a hírt a Blikknek Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.

FRISSÍTÉS:

Március végén közös irodaházba költöznek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ágazatai, a korábbi irodabérleti szerződések felülvizsgálatával 25 millió forintos megtakarítást ér el a társaság – közölte a BKK Facebook-oldalán. A tájékoztatás szerint a társaság 2012 januárja óta felel a parkolás-üzemeltetési, teherforgalmi behajtási, közútkezelési, taxiállomás-üzemeltetési feladatokért. Májustól pedig a tömegközlekedés-szervezési, jegy- és bérletértékesítési, pótdíjazási, értékesítési, utas-tájékoztatási feladatok is hozzá tartoznak majd. Ezen tevékenységeket eddig több bérelt irodában látták el, a BKK azonban kisebb területigényű, olcsóbb, hatékonyabb megoldást akart.

A BKK központja jelenleg a Városháza épülettömbjében van, az intézményrendszer átalakítása kapcsán átvett kollégákat – akiknek legtöbbje bérelt helyeken dolgozik – nem tudják itt elhelyezni. A társaság igazgatósága 2011 júniusában döntött a költözést előkészítő tenderről, 10 piaci bérirodaházat és számos fővárosi tulajdonú épületet vizsgáltak meg. Tájékoztatásuk szerint az elsődleges szempont az ár és a takarékosság volt, a kétfordulós tendereljárás során kétfordulós tárgyalásos szakaszt tartottak. Mint írták, ennek eredményeként a jelen piaci viszonyokhoz képest kedvező bérleti feltételeket értek el, a szerződött díj havi 11,5 euró lesz négyzetméterenként, amiből az első egy évben 50 százalék kedvezményt ad a bérbeadó.

Megjegyezték, hogy ez egyebek mellett azt eredményezi, hogy a Parking Kft. által korábban bérelt óbudai új irodaház díjához képest, ugyanakkora területen 25 millió forinttal kevesebb díjat fizet ki a BKK. A társaság a tervek szerint március végén költözik a VII. kerületi, nyolcvanas években épült ingatlanba, ahol több mint 3700 négyzetmétert bérel majd. Itt alakítják ki a parkolási, taxiállomás-üzemeltetési, és teherforgalmi behajtási ügyekkel foglalkozó ügyfélszolgálati irodát is. Az épületben nagyjából ötszázan dolgoznak majd, a létszámban benne van a korábban a Parking Kft.-től átvett mintegy 100 munkavállaló, továbbá olyan BKV-s munkatársak, akik a BKK-nak később átadni tervezett feladatokat látják el.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krisztoforo48
2012. március 09. 15:43
500 ember ellenőrzi a BKV-t,ez derék.Akkor mi a lófasznak van a BKV-nak vezetősége és még csodálkozunk,hogy csődben az ország.Vérforraló és felháborító,kinyílik a bicska a zsebben.25 millát spórolnak aszongyák.Ebben benne van a bútorcsere,az informatikai háttér kiépítésének költsége is?2005-ben 12200fő volt a BKV létszáma,most nem tudom mennyi,na most ebből ki kell számolni,hány főre jut egy "ellenőr".Elmennek a jó büdös francba,a fél ország éhezik,mert magasak az adók és ezért kevés a bér.De Ők ellenőrizgetnek,ahelyett hogy a BKV vezetőinek 50%-át kirúgnák picsába.
burgerking
2012. március 09. 13:35
50% kedvezmény az első évben, az eredmény 25 millió megtakarítás. No és ha elmúlik a kedvezmény???
tarackos
2012. március 09. 12:05
"Tájékoztatásuk szerint az elsődleges szempont az ár és a takarékosság volt, a kétfordulós tendereljárás során kétfordulós tárgyalásos szakaszt tartottak." Most nem azért de az a 25 milla amit ezen spórolnak annyit ér BKK dimenzióban mint halottnak a csók. Szomoró ha ez volt az elsődleges szempont mert csak azt bizonyítja, hogy még mindig nem gondolták át a folyamataikat.
blogen
2012. március 09. 11:57
Nem tölt el elégedettséggel, hogy már 2006-ban megmondtam a VEKE-ről és Vitézy-ről ezt: 2006.11.30 "A VEKE úgy független, ahogy Schmidt Pál, vagy Tarlós István volt az. Sajnos, pedig szükség lenne egy független civil egyesületre a fővárosban, de az már biztos, hogy az nem a VEKE lesz. Az a gond, hogy a közélet olyan szinten polarizált, hogy itt rég nincs független. Itt a függetlenség azt jelenti, hogy pártkatonák habzó szájjal bizonygatják a függetlenségüket egy rövid ideig. Aztán kapnak érte valami pozíciót*. Ne félj, ha Tarlós nyert volna, akkor néhány vekés már pozícióban lenne és mivel most Tarlós építené a metrót a VEKE azt bizonygatná, hogy a tarlósmetró mennyivel különb és faszább, mint az átkos demszkymetró volt. Meg takarékos és szakmai beruházás**." 2006.11.30 "A francokat szakemberek! Egyetemisták (a vekések), akik csak szeretnének szakemberek lenni, de még nagyon messze állna tőle. Éppenséggel ezt a hosszú és fáradságos szakmai utat is szeretnék lerövidíteni politikai karrier révén***." 2006.12.19 "Eleve ez, tehát a résztvevők személyes karrierjének előmozdítása a VEKE létének egyik célja. Ráadásul iskolapéldája lehet a most elindult folyamat annak, hogy szűnik meg egy civil szervezet a korábban általuk ostorozott hatalom részévé válva. És ez önmagában rettentő érdekes. Nekem ugyanis nem a VEKE-vel van bajom, hanem úgy általánosan a demokrácia viszonyai közt a demokráciával tökéletesen ellentétes célú hatalmat gyakorló, ám demokratikus úton meg nem választott, így egyetlen választópolgár érdekét sem képviselő civil mozgalommal. Ebből a szempontból örülök is egy-egy ún. civil szervezet elestének, hiszen a hatalomba való beépülésükkel végre legalább leválthatókká válnak, ha választhatóvá még nem is. Meg joggal elvárható korrupció miatt zsarolhatóvá****, stb. Tehát részévé lesznek a demokratikus konszenzusnak." * http://nol.hu/lap/mo/20110930-penzt__feladatot__embert_elnyelo__kisgomboc_ ** http://www.mon.hu/vitezy-irrealis-hogy-j246vore-kezdodj246n-a-4-es-metro-masodik-szakaszanak-epitese/haon-news-charlotteInform-20101230-0426575560 *** http://hetivalasz.hu/uzlet/radikalis-valtozasokat-iger-a-frissen-kinevezett-bkk-vezeto-32874/ **** http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/ujabb-vegkielegites-botrany-kozeleg-2063222?nocache Volt egy magyar képzőművész, Haraszty István a késő kádárizmusban és ő alkotott egy zseniális gépet, az Agyágyút, amiben vasgolyók mozogtak kényszerpályákon modellezve ezzel a kádárista társadalom lehetséges egzisztenciális útjait. Azt hiszem a Ludwigban áll a masina, legalábbis ott láttam, amikor még a várban volt a múzeum és sajnos nem működik, mert szétlopták időközben, pedig a múzeumon kívül újra beüzemelték a szisztémát -vagy talán sose állt ez le- és újra centire kiszámítható a magyar jövő, szal ha valaki nem értené, mi megy itt, akkor csak el kellene mennie a múzeumba, hogy ezen a zseniális modelljén a társadalmunknak átlássa a rendszert. http://kepes.society.bme.hu/Tagok/Haraszty/Haraszty_Istvan_Agyagyu.jpg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!