Vörösiszap: Orbán szerint emberi mulasztás történt

2010. október 05. 21:31

Orbán Viktor a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülése után közölte: kizárható, hogy természeti csapás miatt keletkezett a katasztrófa, ezért vizsgálni kell a személyi felelősséget és azt, hogy a károkat kinek kell megtérítenie.

2010. október 05. 21:31

Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök az ajkai vörösiszap ömlés áldozatainak hozzátartozóinak és a kormány együttérzéséről biztosította a sérülteket és a károsultakat. Bejelentette, hogy a belügyminiszter felkérte a Magyar Tudományos Akadémia tudósait, hogy készítsenek helyzetelemzést és segítsék a kárelhárítást.

A kormányfő felkérte a belügyminisztert, vizsgáltassa meg a katasztrófa büntetőjogi és anyagi felelősségét is, Orbán Viktor szerint ugyanis a mostani tudás alapján nincsenek természeti okai a történteknek. Pintér Sándor belügyminiszter a sajtótájékoztatón azt mondta, a közvetlen veszély megszűnt, a vörösiszap további szivárgásától nem kell tartani. Elmondta, hogy bár a társaság biztosítása nem nyújt fedezetet az elöntött ingatlanok helyreállítására, a kormány senkit nem hagyott eddig cserben és télre minden károsultnak lesz fedél a feje felett.

Orbán Viktor arra az újságírói kérdésre reagálva, terveznek-e zár alá vételt a cégnél a károk fedezésére, azt mondta, egyelőre nem merült fel ilyesmi. Közlése szerint egy hétvégi szemléig a cég nem termelhet, de összességében mindenkinek az az érdeke, hogy a társaság folytassa termelő tevékenységét, hiszen egy bezárt gyártól kevéssé lehet várni a kártalanításban való részvételt, mint egy termelőtől. Pintér Sándor arra a felvetésre, hogy a MAL Zrt. szerint a vörösiszap veszélytelen úgy reagált: ha így gondolják fürödjenek meg benne.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gentry
2010. október 06. 14:57
Na látjátok ezért kell óvatosan bánni ezzel a személyi felelősség dologgal: Illés Zoltán volt titkára vezeti az iszaptározót rendben találó felügyeletet http://index.hu/belfold/2010/10/06/illes_volt_titkara_all_a_tarozot_vizsgalo_felugylet_elen/?rnd=483
gentry
2010. október 06. 10:34
Ha Viktor azt mondja, akkor az úgy is volt! Meg persze erről is a kommunisták tehetnek. Viszont megpróbálhatnák 50x70-es NENYI/NER/NYENYI táblákkal befoltozni a gáton keletkezett lyukat. Ha kevés lenne a tábla, akkor Schmittpálemlékérem is megteszi...
Senior
2010. október 06. 10:17
Ez nem is olyan rossz: http://www.komment.hu/tartalom/20101005-velemeny-a-vorosiszap-kiaradasarol.html?cmnt_page=1
Marianer
2010. október 06. 10:04
Az érthető, hogy gát mögött volt ez a trutymó és most OLDALRA kiszabadulva szennyezheti a vízbázist is. De mi van a tározó ALATT? Le van az szigetelve oly módon, hogy lefelé ne szivárogjon? Igen? Biztos, hogy le van szigetelve?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!