Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden

2019. június 02. 10:45

Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.

2019. június 02. 10:45

Hal- és borünnepet rendeznek Balatonfüreden: a június 7-én kezdődő négynapos rendezvénysorozat halkóstolóval, koncertekkel, családi programokkal várja a látogatókat.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a szórakoztatáson kívül a régió két nevezetességének, a halnak és a bornak a megismertetése és megszerettetése a szervezők szándéka.

Az immár hagyományos rendezvénysorozat nyitónapján népzenészek és néptáncosok gálaműsora várja a látogatókat.

Szombaton horgászversenyen vehetnek részt a gyermekek, valamint a Kifli zenekar szórakoztatja a közönséget. 

Halsütés kíséretében gasztronómiai érdekességekről beszélget Havas Dóra gasztroblogger, Dúzsi Tamás és Gyukli Krisztián borász, a gyerekek pedig játékos formában ismerkedhetnek meg a tó halaival, madaraival, védett állataival, a Balaton-felvidék különleges helyeivel.

Kora este a magyar és balkáni zenei hagyományokat őrző Zűrös Banda ad koncertet, majd Pribojszki Mátyás együttese, a Jumping Matt and his Combo lép a közönség elé.

Vasárnap délután a Szent Efrém Férfikar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, majd a Cimbaliband Folk Quartet lép szípadra, végül a Hot Jazz Band koncertje zárja a napot.

A rendezvénysorozat zárónapján, hétfőn a Balaton élővilágát bemutató interaktív játszóház várja a gyermekeket, a Cimbora együttes koncertezik, a népzene, a jazz és az észak-indiai klasszikus zene elemeit ötvöző Bognár Szilvia Sextet ad koncertet, végül a Füred Dixieland Band szórakoztatja a közönséget.

A rendezvény napjain a füredi pincészetek közül a Koronczai, a Hudák, a Koczor, a Gyukli, a Balogh, a Zelna és a Figula Pincészet, valamint vendégborászok, Dúzsi Tamás és Koch Csaba kínálják boraikat, ezen kívül balatoni és tiszafüredi halak kóstolója várja a látogatókat. 

Szombaton és vasárnap Csopakon és Paloznakon borbemutatón, koncerteken, kézműves foglalkozásokon lehet majd részt venni – fűzte hozzá a szervező.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VESZ ÉSZ
2019. június 02. 14:25
Nagyon sok pénzt vigyetek emberek,mert ezek roppant sokat akarnak kaszálni,most is.
IV. Fawkes
2019. június 02. 13:16
Látom előszedték Horn Gyufa kedvenc poharát :-)
3M..
2019. június 02. 11:10
"Orbán Csíksomlyó helyett Madrid felé vette az irányt mert itt rendezték a Bajnokok Ligája döntőjét. Nem fura ez egy kicsit Európa, a világ, sőt a legkeresztényebb kormányának miniszterelnökétől?" Állítólag nem az. "Legalábbis azok számára nem, akik nem tartoznak abba a kétmilliós, orruknál fogva vezetett és kihasznált Orbán-hívők táborába, akik a propagandagyárak szorgalmas munkájának köszönhetően nem csak a választásokkor kapott krumplit, de még azt a mesét is képesek kérdezés nélkül benyelni, hogy az oktatás, az egészségügyi ellátás, a kivándorlás tragédiájához asszisztáló, folyamatosan gyűlöletet keltő Orbán-kormány a kereszténység megmaradásért küzd, miközben a valóságban annyi köze van Semjénnek, Orbánnak, vagy a hazug, simlis bagázs bármelyik tagjának a keresztényi értékekhez, mint Németh Szilárdnak a művészethez. Semjén Zsolt azért ott volt, és helyettesítette a gazdit, mégsem küldhették a faék egyszerűségű Bayer Zsótit, hiszen a pronyótábor pronyóvezére a nagy (ál)kereszténykedés közepette korábban egyszerűen „demens vénembernek”, „gazembernek”, és „marhának” nevezte az egyházfőt. Orbán pedig nem csinált mást, csak azt, amit az elmúlt 10 évben. Azzal foglalkozott, ami számára fontos. Amivel nem lenne gond, ha nem ő lenne az ország miniszterelnöke. Amíg azonban ő áll az ország élén, az ukrán szavazóknak, a mélyszegénységben élőknek, a megvezetett nyugdíjasoknak, vagyis egy 2 milliós kisebbségnek köszönhetően, addig egy stadion építése jóval fontosabb lesz egy éppen összeomló kórház rendbetételénél, egy akadémia létrehozása mindig előrébb való lesz egy iskola építésénél, egy focimeccs mellett pedig labdába sem rúghat holmi pápalátogatás." Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!