Lebontanák a görög szellemfalut Balatonfüreden

2020. december 22. 10:38

Egy nagy zöldterületet, parkot szeretnénk itt kialakítani szigorúan ellenőrzött lakófunkcióval – mondta a város polgármestere.

2020. december 22. 10:38
null

Az épületek felszámolása csak akkor lehetséges, ha megszüntetik a nyolcvannál több tulajdonost felölelő társasházat, amihez azonban minden érintett beleegyezése szükséges – írja a 24.hu. A portál megszólaltatta a város fideszes polgármesterét is az ügyben. Bóka István azt mondta: „a megvásárlás és bontás után olyan funkciót kell találni ennek a területnek, ami fedezi a költségeket és hosszútávon is biztosítja a működést. Egy nagy zöldterületet, parkot szeretnénk itt kialakítani szigorúan ellenőrzött lakófunkcióval”. A polgármester egyúttal hangsúlyozta, hogy várja a fürediek észrevételeit, egyetértenek-e a tájidegen épületegyüttes elbontásával.

Az önkormányzat a maga 41 százalékos részével a legnagyobb tulajdonos a társasházként működő közösségben. A szórakozó központot szezonálisan működtető S.D. Park Üzemeltető Kft. illetve a Masped eddig is partner volt a megszüntetésben, a 17 százaléknyi, 30-35 kisebb üzlettel rendelkező, kistulajdonossal kell megállapodni. Ebben az esetben csak az adás-vétel illetve a megfelelő jogalapú kisajátítás lehet a megoldás.

(Nyitókép forrása: youtube.com)

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hattori
2020. december 25. 13:24
lehet egy echte busman falu több bevételt hozna... de ha nem, hát van még sok más nép is a világon... :P
Leo3
2020. december 23. 08:39
Már éppen ideje lenne. Katasztrófa ahogy kinéz az egész. A tulajdonosok, nem tartják karban!
Friedrich Ferdinand von Beust
2020. december 23. 08:32
El kell adni 'bartelbe' valamelyik áruházláncnak aki eltakarítja. Ennyi.
Autofocus
2020. december 22. 22:37
Kilencvenes évek mementónak kicsit nagy és drága. De amúgy igen. Benne van a rendszerváltás utáni évtized minden fájdalmasan megmosolyogtató butasága.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!