Katasztrófavédelem: Kezdődik a szúnyogirtás

2020. április 03. 10:41

Az irtásra használt szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan.

2020. április 03. 10:41

Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása – tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t. Mukics Dániel közölte: első lépésként a Velencei-tó nádasaiban a lárvák irtását kezdik meg biológiai eljárással.

A katasztrófavédelem által felkért szakértők hetekkel ezelőtt elkezdték felmérni a rovarok tenyészőhelyeit és megállapították, hogy a nagyobb tavaknál a napokban megindult a lárvák fejlődése – tette hozzá. A biológiai eljárással egy a természetben is előforduló talajlakó baktérium által termelt, fehérjét tartalmazó folyadékot juttatnak a vízbe, ahol a lárvák fejlődnek. A szer kizárólag a szúnyoglárvákra jelent veszélyt, a felhasznált dózisban minden más élőlényre teljesen ártalmatlan. Ezt a folyadékot repülőről juttatják a Velencei-tó nádasaiba – ismertette. A katasztrófavédelem kiemelt célja, hogy minél nagyobb arányban alkalmazzák a gyérítés során a biológiai eljárást. Ehhez az szükséges, hogy a szakértők feltérképezzék azokat a területeket, ahol a szúnyogok kifejlőnek – mondta Mukics Dániel.

(MTI)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2020. április 03. 16:55
Jaj de jó, így legalább a kertekbe ki tudunk menni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!