Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Mintegy harminc százalékos leépítésről, csaknem ezer fő elbocsátásról döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa. A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát.
Mintegy harminc százalékos leépítésről döntött kedden a román közszolgálati televízió igazgatótanácsa, a tanács határozata értelmében 980 alkalmazottat bocsátanak el. Claudiu Saftoiu, a Román Televízió (TVR) elnök-vezérigazgatója szerint a mintegy 3320 alkalmazottból 2340 marad. Az igazgatótanácsban a 13 jelen lévő személy közül tízen támogatták a javaslatot.
A televízió arra vállalkozik ezáltal, hogy hét év alatt törleszti a mintegy 140 millió eurónak megfelelő adósságát, amit az elmúlt években halmozott fel. Az átszervezés nyomán jelentős változásokat hajtanak végre a televízió szerkezeti felépítésében. Saftoiu szerint mindezt úgy próbálják végrehajtani, hogy ne romoljon az adások színvonala.
Nagy Zoltán, az igazgatótanács tagja a maszol.ro erdélyi magyar hírportálnak elmondta: a megszorítások a kisebbségi adásokat, így a bukaresti magyar szerkesztőséget is érintik, de az elbocsátások aránya az ő esetükben „távolról sem” lesz 30 százalékos. Hozzátette: elsősorban a meghatározott időre kötött munkaszerződéseket bontják fel, majd egységes tevékenységértékelő kritériumrendszert dolgoznak ki, és ezt alkalmazva döntenek az elbocsátandó személyekről.
Kacsó Sándor, a bukaresti magyar adás főszerkesztője még nem tudja, hogy a leépítések milyen mértékben érintik majd a szerkesztőséget. Az átszervezési terv szerint a kisebbségi adások szerkesztőségeit összevonják egy kisebbségi „tagozatba”, amely 61 személyt alkalmazhat. Jelenleg a bukaresti kisebbségi adásoknál összesen 74-en dolgoznak, így 13 személytől kell megválni – mondta Kacsó. A magyar szerkesztőségben harmincan dolgoznak. Kacsó jó hírnek nevezte, hogy az átszervezés ütemterve értelmében nem csökken a magyar adások heti műsorideje. A román közszolgálati adó jelenleg különböző csatornáin hetente összesen öt órát sugároz magyar nyelven.