Másfélszeresére nőhet a kormánytisztviselők száma

2011. június 28. 17:57

A járási rendszer, a járási kormányhivatalok létrejöttével és az önkormányzati személyi állomány jelentős átcsatolásával százezer fölé emelkedik majd a kormánytisztviselők száma - közölte a közigazgatási tárca államtitkára.

2011. június 28. 17:57

Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) közigazgatási államtitkára egy, a témában tartott rendezvényen emlékeztetett arra, hogy jelenleg 66 ezer kormánytisztviselő áll a központi közigazgatás rendelkezésére. Ugyanakkor a járási rendszer, a járási kormányhivatalok létrejöttével és az önkormányzati személyi állomány jelentős átcsatolásával százezer fölé emelkedik majd a kormánytisztviselők száma.

Horváth Viktor, a KIM főosztályvezetője arról beszélt: bizonyított tény, hogy a köztisztviselői létszám és a közigazgatás működési kiadásai között nincs statisztikai összefüggés, és ez nemcsak Magyarországra, hanem az EU összes országára nézve is igaz. Ez azt jelenti, hogy a köztisztviselői karban történő létszámcsökkentés nem jelenti automatikusan a közigazgatási kiadások csökkenését is.

A főosztályvezető szerint a magyar közigazgatás teljesítménye mind nemzetközi összehasonlításban, mind pedig önmagához viszonyítva 2000 óta csökken. Közölte, hogy az elkövetkező három évben az Államreform Operatív Program (ÁROP) jelentheti ebben a fordulópontot. Ha az ÁROP a Magyary Programmal közösen mégsem tud fordulatot elérni a közigazgatás teljesítményében az elkövetkező egy-két évben, akkor Horváth szerint elég komoly problémák elé kell, hogy nézzen a közigazgatás.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ketroot
2011. június 28. 18:57
És van olyan seggfej, aki ehhez is tapsol! Bravó.
HSL
2011. június 28. 18:55
Elszedik az apparátust a helyi kiskirályoktól, innentől a központ dirigál.
P.A.
2011. június 28. 18:43
"a köztisztviselői karban történő létszámcsökkentés nem jelenti automatikusan a közigazgatási kiadások csökkenését is" De a növekedés automatikusan a kiadások növekedését jelenti, remélem ezt nem tagadja senki.
Őrnagy Őrnagy
2011. június 28. 18:40
Debilek. Nem a közpénzből élő hivatalnokok száma nő, hanem kormánytisztviselő lesz az eddigi köztisztviselők jó részéből..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!