Hangok az árnyékból

2023. június 21. 21:41

Egészen lenyűgöző Dobrev Klára aktivitása.

2023. június 21. 21:41
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„Egészen lenyűgöző Dobrev Klára aktivitása, leleplez, érvel, agitál, utat mutat a demokratikus asszonyka. Vehemenciáját még lábjegyzettel is ellátta: »Az, amit én tudok, amit én képviselek, amit én nyújtani tudok, arra ennek az országnak szüksége van.« (Hogy ezt milyen felmérések támasztják alá, nem tudni – talán Pulai cége mérte…) A kommentelők zöme másként látja. Még a visszafogottabbak is ilyeneket írnak: »Hanghordozása, gesztikulációja a frászt hozza az emberre. Hát még amit mond… « Minap a minimálbér kapcsán intézett éles szózatot övéihez az árnyékasszony. 

– Le kell számolnunk azzal az orbáni rémálommal, hogy az olcsó munkaerő versenyképes.

 Mert ennek csupán az az eredménye, hogy tizenhárom év alatt Kína összeszerelő üzeme lettünk. (…) Orbán mindennek elvette az értékét.

Az nem derült ki, milyen értéket vett el Orbán. Hiszen a 2010-es kormányváltáskor már nem volt itt semmiféle érték, minden létezőt eltapsolt a Gyurcsány-bagázs. Ez a szöveg még demagógiának is gyenge.

– Véget kell vetni annak a politikának, amelyik saját állampolgárait kiszolgáltatja, és dolgozóit szegénységbe taszítja – szavalta a kormányfői tisztre spekuláló szemkilövőhegyi asszony, aki nemrég gróf Széchenyi Istvánt idézte: »Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen – mondta a legnagyobb magyar, és én mélyen egyetértek vele.«

Más közös pontot nem talált a gróffal. Sem ő, sem a férje nem épített hidat, akadémiát, nem szabályozott Tiszát, nem ajánlotta fel egy esztendei teljes jövedelmét a nemzetnek.”

***

***

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. június 22. 20:11
Klara Petrova Dobreva egy vulgár állampolgár. Semmi helye a magyar politikában.
Palatin
2023. június 22. 20:07
De Gyurcsány és Dobrev úgy tudná egyesíteni a tisztességes, hazaszeretö magyarokat, AHOGY EGY VÁRÓTEREM EGYIK SARKÁBAN DÍSZELGÖ, BÜZÖLGÖ HÁNYADÉK-TÓCSA AZ UTASOKAT EGYESÍTI A TEREM SZEMBEN LÉVÖ SARKÁBAN. Szeretem az életböl ellesett hasonlatokat. Ilyen hányadék-tócsákat mellesleg Karácsony tündöklése alatt valóban sokat látni Budapesten. Ezek mind egyesítik a derék magyarokat a másik oldalon.
nyugalom
2023. június 22. 13:58
Gyilkostóni unokaja, a bolgár zsidó a magyarokat lenezi!
olajfa1
2023. június 22. 11:20
2006 október 13.-án bemutattad hogy mit is tudsz nyújtani az országnak! Meg utánna az ÁLLAMCSŐBEJUTÁSKOR! amikor Bajnainak kellett átadnotok a kormányzást mert TI MÉG ARRA SEM VOLTATOK KÉPESEK! Maradj az árnyékszék legallján!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!