Jön Verhofstadt

2023. május 11. 06:15

Mi is jól ismerjük a pályafutása során botrányt botrányra halmozó belga jómadarat.

2023. május 11. 06:15
null
Pilhál György
Magyar Nemzet

„A véget nem érő budavári kordonbontó matinék mellett még rendezvényszervezésre is jut ideje a Momentumnak. Május 19-én rendezi meg a párt a Holnap Magyarországa konferenciák nevezetű sorozat következő eseményét; a résztvevők a kontinens jövőjéről, valamint Magyarország és az EU kapcsolatáról fognak merengeni. »Ezen vesz részt a meghívásomra Guy Verhofstadt, Orbán Viktor legélesebb európai kritikusa« – írja nem kis büszkeséggel közösségi oldalán Donáth Anna, a párt EP-képviselője. Mint mondja, a liberális képviselőnél kevesen ismerik jobban az Európai Unió működését és »a magyar kormány Brüsszellel folytatott értelmetlen csatározásait«.

Mi is jól ismerjük a pályafutása során botrányt botrányra halmozó belga jómadarat. Míg választóinak örökké arról szaval, hogy tűrjék a megszorításokat, ő máig Gent belvárosában egy olyan, XVII. században épült, folyóparti műemlék épületben él, amelynek felújítására több százezer euró közpénzt… izé… »szerzett«. Guy Verhofstadt javasolta, hogy az Európai Tanácsban el kell venni Magyarország szavazati jogát és a nekünk járó támogatásokat. Nemrég meg azzal állt elő, hogy a helyünkre Ukrajnát kellene fölvenni az EU tagállamai közé. Biztosan jókat fog mondani most is…”

Donáth Anna Magyarországra rendelte Guy Verhofstadtot

A Momentum Európa jövőjéről szervez konferenciát, valamint kiemelt téma lesz Magyarország és az EU kapcsolata - írta meg a Facebook-oldalán Donáth Anna, a párt EP-képviselője. A politikus meghívására hazánkba látogat Guy Verhofstadt is. „Nála kevesen ismerik jobban az Európai Unió működését és a magyar kormány Brüsszellel folytatott értelmetlen csatározásait" - indokolta meg a liberális politikus érkezését.

Nyitókép: Alexandros Michailidis / POOL / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2023. május 12. 04:50
Eut bűnöző banda vezeti . Pénzügyi ellenőrzést tolvajokra bízzák. Jön a fogtündér lemondása előtt a fogsorát se pénzért megcsináltatja . Ezek a paraziták akkor jönnek ha a magyaroktól valami hasznot tudnak bezsebelni. ,,Miközben Guy Verhofstadt rendszeresen támadja Magyarországot és bírálja a kormányt, épp a liberális Renew Europe európai parlamenti frakció EP-képviselőjéhez fűződnek olyan botrányok, amelyekért magyarázkodnia kellene. Bár Belgium egykori miniszterelnöke a napokban azzal került a címlapokra, hogy több mint százmillió forintnyi közpénztámogatással újították fel a luxusvilláját, ez csak egyike a Verhofstadthoz köthető kétes ügyleteknek, amelyekhez kirekesztő és gyűlöletkeltő kijelentések is társulnak. Még az ominózus Paradise-iratokban is felbukkant Verhofstadt neve. A 2017-ben nyilvánosságra került, több mint 13 millió dokumentumot tartalmazó adatbázisból az derült ki, hogy a liberális politikus egy olyan szállítmányozó cégnek volt az igazgatósági tagja – évi 60 ezer euróért, vagyis 24 millió forintért –, amely egy offshore cégen keresztül igyekezett kibújni az adófizetési kötelezettségei alól. Időközben bebizonyosodott, hogy Verhofstadt korábbi pártcsaládját, az ALDE-t (amelynek a liberális politikus frakcióvezetője is volt) is multicégek – köztük EU-n kívüli vállalatok – pénzelik, s a pártcsaládban több vezetői tisztséget is betöltő Cecilia Wikströmöt vissza is hívták a svéd liberális EP-lista éléről, miután adócsalási botrányba keveredett. Közben a Cseh féle umbuldáról hallgat . https://www.origo.hu/nagyvilag/20220920-verhofstadt-valodi-arc.html
Mahavira
2023. május 11. 21:08
A Momentum (új szdsz) azt hiszi, hogy ezzel népszerűséget növel? Tényleg kellene egy normális ellenzék...
Palatin
2023. május 11. 18:11
Dobáljátok meg záptojással ezt gusztustalan vámpírfogu zombit, ha valahol meglátjátok Budapesten. Verhofstadt egy gennyes furunkulus az unió alfelén. Babits Mihály, kedvenc költöm ezt írná ma a brüsszeli kígyófészekröl és hazai csatlósairól "Bigott, becstelen brüsszeli bagázs" címmel: Bár bolygónk bajai baljóslatúan bokrosodnak, Bölényként bömbölő, bukott bajkeverő betyárok Bírálgatják büszke bajnokunk békés buzgalmát. Bárdolatlan, becstelen blöffölés, bizony barátaim. Balgatag bürócsődörök becsvágya burjánzik, Botozásra, belezésre, boncolásra bujtogatnak. Bizalmat bitorló bennfentesek becsmérelnek, Beteges bárgyúság, bűnös, borgőzös borzadály. Botrányosan bomlasztó, békétlen, botor beszéd, Bujkáló, bugyuta besúgók bókolgatnak beszarin, Burjánzó, bávatag butaság bugyborékol belőlük, Bágyadt bölcsesség borús bűntudattal bódorog. Belföldön bünös barbárok bujtogatnak bugrisokat, Bolsevik baromságokat bégetve bubikat bepaliznak, Bizalmaskodó bohémséggel bókolnak bácsikáknak. Büneitekért Belzebúbnak bugyraiban bünhödjetek.
alvinc
2023. május 11. 17:18
Letartóztatták? Konkrétan mit tudsz?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!