Óriási siker a gyermekek védelmében

2023. március 06. 15:45

Megkezdődött a transzgender ideológia lassú haldoklása.

2023. március 06. 15:45
null
Puskás Balázs
Puskás Balázs
Facebook

„Egy találkozón vettem részt nemrég, amelyen egyházak által fenntartott iskolák pedagógusai vettek részt. A beszélgetések során kiderült, hogy az egyik iskolában több olyan lány is van, akik fiúként tekintenek magukra, és kérték, hogy fiú néven szólítsák őket. Az iskola elhivatott, mély lelkű és érző szívű pedagógusai pedig szeretnének segíteni nekik, féltik őket és maguk is keresik a szakmai támogatást abban, hogy helyesen tudjanak cselekedni, hogy a megfelelő válaszokat adják.

Szeretnék ugyanis hozzásegíteni a lányokat ahhoz, hogy ne hozzanak a potenciálisan az egész életüket tönkretevő, sajnos, nagy részben visszafordíthatatlan eredményeket hozó döntéseket. Ezek a fiatalok olyan intézményben tanulnak, amelyik rendelkezik azzal a képességgel, hogy őket segítse, támogassa, átsegítse ezen a nehéz és szenvedésekkel teli perióduson, amit ők gender diszfóriaként (ez az egyén saját nemével kapcsolatos negatív érzéseket, negatív viszonyulást jelenti) élnek meg. Magyarországon, hála a sokat ekézett gyermekvédelmi törvénynek, érzésem szerint többségben vannak az ilyen intézmények.

De nem mindenhol van ez így.

Az angolszász országokban jelenleg a jogszabályok, és általában a társadalmi környezet szinte inspirálja a „gender megerősítő átalakításokat” (=nemátalakító kezeléseket és műtéteket), amint ez már az elnevezésből is kitűnik. Ezekben az országokban (elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban) ez a trend meg is hozta „eredményét”: a magukat transzként definiáló fiatalok száma megsokszorozódott. Angliában, a hírhedt londoni Tavistock klinikán a nemi átalakítással érintett páciensek száma a 2010-es 97-ről 2022-re 2500-ra, azaz 25-szörösére (!) emelkedett.

Ez pedig olyan fokú, már-már járványszerű növekedés, aminek kapcsán sokan feltették a kérdést: mi lehet az oka, hogy egy olyan, korábban alig tapasztalt betegség, mint a gender diszfória hirtelen megsokszorozódott? Hogy lehet az, hogy míg eredetileg ezt a pszichés zavart a 2-4 éves kisfiúk körében diagnosztizálták 1:10.000 arányban (akik közül számosan ki is nőtték azt), addig a 2020-as évekre ugyanez a zavar hirtelen a tinédzser korú lányok körében szinte mindennapossá vált?

A kérdésre pedig őszinte és szakmailag is átgondolt válaszok kezdtek érkezni. Mégpedig Angliából. Ami korábban elképzelhetetlen volt: a British Medical Journal, hosszú elemzésében végre fel merte tenni azokat a kérdéseket, amelyek minden jóérzésű embert nyugtalanítanak. A cikkben (Gender dysphoria in young people is rising—and so is professional disagreement; https://www.bmj.com/content/380/bmj.p382) végre megjelennek az igazság morzsái: felfedi az egyes, transzgenderizmust támogató orvos-hálózatok és szervezetek kutatásainak megalapozatlanságát és tudományos szaklaphoz méltó alapossággal mutatja be a pro és kontra érveket.

Mindez korábban elképzelhetetlen volt.

Ahogyan az is, hogy a BBC egyik ismert és elismert újságírója egy best sellerben mutassa be a transzizmus valódi arcát, hívja fel a figyelmet a gyermekekre leselkedő veszélyekre és mutassa be a maga valóságában ennek az ideológiának az ordas mivoltát.

Az Origo cikkében nemrég elemzett (https://www.origo.hu/.../20230227-tobb-szaz-gyereket...) könyvben a szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a »genderideológia nyomására végzett kezelések nyomán depresszió, szexuális zavarok, csontritkulás (a csontszövet romlása), megszakadt vagy megzavart növekedés következett be. A gyermekeknek adott ilyen kezelések által okozott rendellenességek listája dermesztő«, írja Hannah Barnes, a BBC Newsnight című, kiemelt aktuálpolitikai műsorának díjnyertes újságírója, aki könyvében (Time to Think: The Inside Story of the Collapse of the Tavistock’s Gender Service for Children) arra is felhívja a figyelmet, hogy

a fiatalok egy köre különösen veszélyeztetetté vált:

»a Tavistock klinika pácienseinek ugyanis több mint egyharmada autizmus spektrumzavarban szenvedett«.

Két írás, két komoly jel arra, hogy Angliában, a transzgender ideológia egyik fellegvárában már nemcsak a szülőknek, hanem a szakembereknek és a véleményformálóknak is kezd végre felnyílni a szeme.

Reményeim szerint ezek az írások azt mutatják, hogy rövidesen kifullad és a történelem szemétdombjára kerül ez a gyermekeket (főként tinédzser lányokat) tömegével megnyomorító, beteg ideológia.”

Nyitókép: Fotó: AFP/Oscar del Pozo.A kép a transznemű emlékezés napján készült Madridban, 2022. november 20-án.

 

 

Transzgender protokoll: épp szétesik a nemváltoztatás-pártiak hivatkozási alapja

Számos kutató nekiment a híres-hírhedt „holland protokollnak": 2022 év végén két szakember írt ellene cikket a német Die Weltben, tavaly augusztusban pedig harminc holland szakember követelte a protokoll kiiktatását. Egy 2021-es svéd áttekintés is elégtelennek tartja a pubertásblokkolás pszichológiai hatásairól rendelkezésre álló adatokat, akárcsak a finn egészségügyi hatóságok 2020-as és a britek 2022-es jelentése.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. március 06. 18:49
Balázs,remélem,azért te még át tudtad operáltatni magad..:)
DrPepper
2023. március 06. 17:45
A gimiben volt egy osztálytársnőnk, akit Krisztinának hívtak, de ki tudja miért Lajosnak kereszteltük át. Amúgy nem volt benne semmi fiús, sőt kifejezetten nőies jelenség volt, jelenleg több gyerekes édesanya. Remélem, hogy több évtizeddel a genderkedés világhülyeséggé válása előtt nem okoztunk életre szóló traumát neki. :)
Bell & Sebastian
2023. március 06. 16:58
A Tavistock -nak sok mindent "köszönhetünk". Szerintem a tudatformálás, emberek fazonra igazítása és állattá visszavadítása a fő profilja mióta csak létezik, egyben a transzatlanti vackor zászlóshajója. Valaha nagy vita volt itt arról, hogy a Beatles által fémjelzett beatzene, ami az ifjúságot volt hivatott nemzetközivé tenni és a Tavistock boszorkánykonyhájában főzték ki, jó vagy rossz jelenség, mert azt csak néhai Alfőmérnök tagadta, hogy Adorno és angolszász istállója bújik meg a népzene felcserélése kakofonikus idegen dallamokra - mögött. Vagyis ha valaki arra kíváncsi, milyen táppal fogják etetni és átnevelni a gyerekeinket 20 év múlva, már most megnézheti az angol-amerikai és kicsit német Tavistock Intézet éppen futó kísérleti projektjei közt. A legsúlyosabb hiba ami csak elkövethető, balgán azt hinni, hogy ezek az ördög segge lukából kipottyantak valaha is feladják.
Öreg
2023. március 06. 16:55
Anglia már csak ilyen! Az anglikán egyház most döntött arról, hogy ezentúl megáldják a homoszexuálisok házasságát /?/ és hamarosan az Istent is semlegesneműnek fogják tartani az Istentiszteleteken! Az Anglián kívüli /Afrika, Ázsia,stb/ anglikán egyházak ezt nem fogadják el! Lehet, hogy Perintfalvi kitelepül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!