Fontos Mérő Vera könyve, de még fontosabb lenne, ha száz Mérő Vera járná a cigánytelepeket

„Miért írtad meg a cikket?

Évek óta foglalkoztat a téma, kimondottan szeretném, ha ebben változás történne, de az egyik legnagyobb problémám az, hogy nehéz valódi szövetségeseket találni. A saját cigány közegemben, ha meg szeretném haladni a férfidominanciát, és azt kérem, hogy a cigány férfiak álljanak mellém a kérdésben, akkor sokak szerint engem az öngyűlölet motivál.

Azzal vádolnak, hogy »Forgács István idejön, és kárhoztatja, szidja a cigányokat, csak azért, hogy megfeleljen a többségi társadalom elvárásainak. Mert újra talált egy témát, amivel bántani lehet őket.«

Csakhogy én nem a cigányokat szidom. Az erőszakos férfiak ellen szeretnék fellépni, akik között jelentős számban vannak ott a cigány férfiak is.

A téged ebben kritizálók ezek szerint úgy látják, hogy a családon belüli erőszak a többségi társadalomban egyáltalán nincs jelen?

Dehogy nincs, csak szembejön a hihetetlen kettős mérce. Ha ma bárki azt mondja, hogy a cigány férfiak legalább olyan mértékben elkövetői a családon belüli erőszaknak, mint a nem cigány férfiak, sőt, egyes gazdaságilag, társadalmilag leszakadt, alulszocializált térségekben talán még nagyobb mértékben is, az úgy gondolom, hogy igenis a rögvalóságot mondja ki. És a kisebbségek, sérülékeny csoportok, így a cigány közösségek érdekében is fellépő, klasszikus jogvédői felfogás szerint riadót kell fújni, mert valaki ismét olyan mondatokkal él, amelyekkel a cigányok méltóságát tapossa, és a többségi társadalom szemében járatja le őket. Ez a tevékenység pedig alkalmas a sztereotípiák és a cigánygyűlölet erősítésére, hiszen arról beszél, hogy a cigányok verik a feleségeiket.

A jogvédők az utolsó vérig ragaszkodnak a cigányság áldozati státuszához?

Ők az mondják, hogy a többségi társadalomban is bántják a nőket.

Szóval a lényeg, hogy inkább kenjük szét a dolgot a teljes társadalmon, és ha beszélünk is róla, azt csak úgy tegyük, hogy közben a társadalom egészét hibáztatjuk.

Vagy legalább relativizáljuk a problémát, így a megközelítéseimre ellenérvként annyi hangzik el, hogy például a lúgos orvos nem is volt cigány. Szóval én ne beszéljek arról, mi történt a kemecsei lánnyal, és ne beszéljek arról se, hogy a prostitúció szervezése és a nőket ért családon, közösségen belüli atrocitások túlnyomó részt miért a cigányokhoz kapcsolódnak. Számos ilyen történetem van, de ők azt mondják, hogy ne kössük ezeket az eseteket soha a cigánysághoz, mint etnikai háttérrel bíró jellemző, hanem kezeljük általánosan a családon belüli erőszak kérdését.

Hogy az ne legyen etnikum specifikus.”

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner