A legnagyobb kihívás az volt, hogy az előítéletek ellenére el tudjam mesélni a történetet

2021. október 22. 11:18

A színész feladata, hogy mégis megmaradjon a középúton, és ne ítélkezzen. Interjú.

2021. október 22. 11:18
Gubás Gabi
Kontra

Mennyiben volt más ez a szerepe, mint a korábbiak? Mennyiben volt esetleg nehezebb Dobrev Klára bőrébe bújni?

A »nehezebb« szó nem is a szerepet illeti, hanem inkább a körülményeket, melyek körbeveszik a filmet. Mindezzel megbirkózni, az jelenti a komolyabb kihívást.

Korábbi sajtóközleményünkben őszintén beszéltem arról, hogy nekem már volt egy ilyen megosztó szerepben részem. A sors fintora, hogy pont egy „56 06” című Mohácsi-darabban játszottam Tóth Ilonka szerepét, amely szintén az 1956-os és a 2006-os eseményeket feldolgozó, azokra az eseményekre is reflektáló színpadi mű volt.

Nagyon izgalmas volt az életnek ez a kis fintora, hogy ez a téma újra megtalált engem. Csak úgy tudok ezekre a dolgokra tekinteni, mint amikor új ajtók nyílnak ki számomra, és azt keresni, hogy mit is akarhat most az élet tőlem.

Ez pont olyan mint, amikor az ember leesik a lóról, akkor vissza kell szállni rá. Ez nekem egy belső harc is. Úgyhogy a valódi kihívás, hogy ezt a történetet elmeséljem, és ezt a karaktert megformáljam úgy, hogy tudom, hogy a nézők mindenképpen előítélettel fogadják majd.

De a színész feladata, hogy mégis megmaradjon a középúton, és ne ítélkezzen. Számomra ez nagy emberi kihívás.

Tart-e esetleges további retorzióktól, további negatív következményektől?

Nem ezzel foglalkozom, hanem hogy én minden tőlem telhetőt megtegyek. Az ember azt mondja, hogy szembenéz a démonjaival, mert már egyszer átélt hasonlót.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
laikus19
2021. október 23. 07:00
A valós történések pontos bemutatását keresni a filmben: téves kapcsolás! Nem láttam még a filmet, de gyanítom, a külföldi rendezői felfogás hozzá fog segíteni ahhoz, hogy külföldön is megértsék a film mondanivalóját -, hogy ehhez képest a TV székház előtti tüntetésre rendőrautóban érkező Toroczkainak és társainak a hőstettei nem kapnak kellő kiemelést, túléljük! A baloldali nagyon szakértő kritika másról sem szól, minthogy a film mennyire sz..r... Nekem a baloldali kritika hitelességével kapcsolatban legutóbb akkor támadtak kétségeim, amikor a maga idejében agyonünnepelt, agyondíjazott, stb. Jancsónak a 100. születésnapi évfordulója kapcsán egyetlen épkézláb, a mai közönségre is hatni képes filmet nem tudtak előszedni...
annamanna
2021. október 23. 06:20
Toroczkai László - Megnéztük az Elk.rtuk című filmet (Filmkritika) https://www.youtube.com/watch?v=8OY2J7xmhw8
Pierre
2021. október 22. 21:31
már várjuk a folytatást, a szájerről készült MEGKXRTAK című remekművet.
Flagellator1974
2021. október 22. 18:18
Az egyik padödőt el tudnám képzelni dobrev-gyurcsánynéként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!