Afganisztán tours

2021. szeptember 19. 18:39

Van egy idióta. Na, nem mintha egy lenne, de ez az egy idióta kifejezetten idegesít.

2021. szeptember 19. 18:39
null
Jászberényi Sándor
Facebook

„Elsősorban azzal, hogy a világon semmit nem lát árnyaltabban, mint ahogyan azt a gazdák előirányozzák, másodsorban azzal, hogy, ha szeretné sem tudná, tekintve, hogy a külpolitikai újságíráshoz egyszerűen nem rendelkezik elegendő ismeretanyaggal. Egyszer voltam vele »szakérteni« egy tévés műsorban. A műsor előtt én magyaráztam el neki, hogy mi a különbség a siíta és a szunnita irányzat között az Iszlámban.

Emiatt önmagában nem szólnék semmit. Amiért most mégis leírom, hogy idióta, mert nettó lájkvadászat miatt veszélyeztet egy háborús zónában civileket.

A legkevésbé sem érdekel, hogy hogyan és miből ment el Afganisztánba, de az igen, hogyan lehetséges, hogy nem szólt neki senki, hogy egy szunnita/hanafi diktatúrában, ahol a segélyek reményében éppen »vezetett« újságírás zajlik, ami nagyjából azt jelenti, hogy két kedves szakállas tálib mindenről napi jelentéseket ad le, beleértve, hogy kivel beszélt az újságíró a székletének az állagával bezárólag, bármi, amit kiböfög a közösségi médiában konkrétan jelentésre kerül.”

Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gonterl
2021. szeptember 22. 15:04
Ha az Afgán migránsoktól tartunk, akkor helyes, ha megpróbáljuk az afgán gondolkodást és egyéb körülményeket megérteni. Ilyen alapon minden helyi információ többet ér, mint a saját elgondolásunk az afgánokról. Engem persze, jobban érdekel a hazai helyzet akkor is, ha az semmi különlegeset nem rejt. Bizonyára sokan járnak a hazai járdákon, de keveset tudunk arról, hogy a járdákon esernyővel járók, hogyan közlekednek a belógó fák és egyéb dolgok alatt! Feltehetően vannak erre vonatkozó előírások, de a valóság sem kutya.
Esvány
2021. szeptember 20. 16:01
Csak szólok, hogy az USA meg átadta a táliboknak a velük együttműködők névsorát. A breitekmeg a nagykövetségen "felejtették" a hasonló listájukat a nagy kapkodásban. Ezekről is írtál, hogy veszélyeztetik azok életét, akik megbíztak bennük?
nyugalom
2021. szeptember 20. 13:25
Afgánromatimi most szervez afgan utazasi irodat, de csak nővedőknek, mint szél, bősz csekkatka - lehet, a banda finanszírozza?
Balango
2021. szeptember 20. 09:04
A következőt látjuk: Földes - akinek szakmai előélete és politikai szimpátiája nyilvános - bejut az új Afganisztánba, ahol egy olyan rezsim vette át az uralmat, amely minden szempontból ellentétje annak, amit Földes képvisel. Ez a rezsim - amely számára egyébként az emberélet nem számít - kedvesen végigvezeti Földest az országon, hagyja - mit hagyja, talán még meg is szervezi -, hogy ellenzéki beállítottságú emberekkel beszélgessen, majd kedvesen tudomásul veszi, hogy miközben a vendégszeretetüket élvezi, gyűlölködő és lejárató cikkeket ír róluk. (Vagy annyira gyermeteg és jóhiszemű, hogy nem ellenőrzi le, mi jelenik meg az általuk beengedett és felügyelt újságíró tollából róluk.) Én vagyok hülye, vagy Földes tud valamit, amit mi nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!