Kereszt az égen

2021. augusztus 23. 12:27

Illő józansággal érdemes ilyenkor megnyugtatni mindenkit: Magyarországon vallásszabadság van.

2021. augusztus 23. 12:27
null
Köntös László
megvanirva.hu

„A tűzijáték számomra felemelő pillanata volt a parlament felett megjelenő kereszt.

Megengedem, lehetnek sokan, akikben ez visszatetszést keltett, sőt tiltakozást váltott ki. Ismerjük az érveket. A magyar társadalom jelentős része nem keresztény, az emberek többsége nem jár templomba, meg különben is, a vallás magánügy. Tehát a kereszt ilyen megjelenítése provokáció azok ellen, akik semmilyen szinten nem azonosulnak a kereszténységgel.

Illő józansággal érdemes ilyenkor megnyugtatni mindenkit: Magyarországon vallásszabadság van. Szó nincs itt arról, hogy erőszakos hittérítés folyna, s erőnek erejével ebben az országban még azokat is kereszténnyé tegyék, akik nem akarnak azok lenni. Mindenki azt hisz, amit akar.

Ám illő józansággal érdemes azt is leszögezni – híven a történelmi tényekhez –, hogy a magyar államiság a kereszténység felvételével született meg. Nem úgy áll a dolog, hogy volt a magyar állam, amely mellesleg keresztény, hanem pont fordítva, a kereszténység vált a magyar államiság identitásalkotó eszmei alapzatává.

Ezzel egyszer s mindenkorra eldőlt a magyar társadalom kulturális karaktere. (Aki ezt nem így gondolná, érdemes megmártóznia más, nem keresztény kultúrákban, s majd meglátja.) Nem mellesleg, a kereszténység felvételével vált Magyarország Európa részévé.

Inkább azon kell csodálkozni, hogy a kereszténység meghatározó, ma is jellegadó kulturális szerepét a mai balliberálisnak nevezett szellemi alakzat nem látszik felismerni, s ebbéli vakságában épp a keresztnek, mint az európai kulturális identitás legerősebb szimbólumának a kiiktatásán buzgólkodik.

Ez nyilvánvalóan önmegsemmisítés, hiszen minden, ami az európai szellemtörténetben lezajlott, ideértve a felvilágosodást is, keresztény talajon nőtt ki. Ezt nem látni történelmi vakság. Talán vissza kellene találni az eredethez.

S ez nem erőszakos hittérítés, hanem a kereszténység történelmi érdemének fel-és elismerése. Nem elhallgatva bűneit, talán itt lenne az idő a kereszténység civilizációalkotó szerepének méltányosabb megítélésére, még mielőtt teljesen a történelem bűnbakjává tennék.

Számomra a kereszt megjelenése az égen augusztus 20-án ezt a gesztust jelentette.

Szép volt, felemelő volt. Köszönjük.”

Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. augusztus 23. 23:57
"Magyarországon vallásszabadság van." De vannak szabadabb vallások.
annamanna
2021. augusztus 23. 23:19
Mt 10,38-39 És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
..--..
2021. augusztus 23. 16:45
-zsoltkom- „Kereszt az égen” Harry Potter-2... magyar utópista epizód a Szükség Szobájából. Ennyire ötlettelenek.
NETUDKI
2021. augusztus 23. 16:44
megint egy belterjes bennfentes ........ félresikeredett finnugrász ............... A honfoglaláskori leletek félreérthetetlenül bizonyítják , hogy a legtöbb talált tárgy a mellkereszt volt ............... pedig rengeteget széttiportatok !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!