Gyurcsányék a szivárványos propagandát támogatják

2021. június 15. 17:45

A legfőbb bűn az emberiség erőszakos átalakítási kísérlete – főként ha ennek elsődleges célpontjai a gyerekek.

2021. június 15. 17:45
Kis Ferenc
Magyar Nemzet

„Ahogy régen mondták: ezek nem ismernek se Istent, se embert. Sőt ennél is tovább mennének, ha hagynánk őket, hiszen most éppen a kormánypártok által benyújtott pedofilellenes törvényjavaslat ellen rikácsolnak a homoszexuális lobbi ügynökszervezeteivel karöltve. Megakadályoznák például, hogy törvény által tiltott legyen a 18 éven aluliaknak a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítése és annak megjelenítése. Az ellen is tiltakoznak, hogy ne lehessen a gyerekeknek olyan iskolai foglalkozást, előadást tartani, amely a homoszexualitást vagy a nemváltást népszerűsíti. Ha ők diktálhatnának, akkor hazánkban is zöld utat kapna az őrület, a magyarságot is beterelnék abba a hatalmas laboratóriumba, amelyben az új embertípus kitenyésztésének a kísérlete zajlik.

Mindez kizárólag a globális hatalmi elit érdekeit szolgálja, ami a társadalmak teljes átalakításával a pénzközpontú, materialista világkép és életszemlélet egyeduralkodását, azaz saját hatalmuk hosszú távú fenntartását bármi áron meg akarja valósítani.

Ezek magyarországi vazallusa Gyurcsány és brigádja, ezért támadják ilyen elánnal azt a törvényjavaslatot, amely megvédheti a gyerekeket a testi-lelki traumáktól, és segítheti a nemi identitásuk egészséges kiteljesedését.

A főbűnökről papoló ateista jobb, ha az eszébe vési, hogy a legfőbb bűn az emberiség erőszakos átalakítási kísérlete – főként ha ennek elsődleges célpontjai a gyerekek – hatalmi törekvések érdekében. A történelemben voltak ilyen próbálkozások, és mindegyik rengeteg áldozattal járt, végül kudarccal zárult. Gyurcsányéknak azt üzenhetjük: Magyarországon soha nem lesz létjogosultsága a szivárványos propagandának, mi maradunk a nemzeti színeink mellett, itt 2022 után is a piros-fehér-zöld marad a divat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. június 16. 08:08
Gyurcsány maga vallotta be, hogy az ördöggel is szövetkezik a hatalomért. Ha kell akkor pedofil és punktum.
Naggy
2021. június 16. 06:36
Én a propagandához nem értek, de arra emlékszem, hogy Gulácsi Péter kapusunk is a szivárványos családok mellett állt ki. (Arra is emlékszem, hogy itt, ezen a nerületen mit kapott tőletek.) Szerencsére a Vajda ennek ellenére engedte, hogy tegnap védjen.
__Y__
2021. június 15. 19:09
A nacionalista jobbos régi prüdéria fej-fej mellett verseng a PC balos újprüdériával, hogy melyikük tudja jobban bekorlátozni a szólásszabadságot, ami elég ijesztő képet fest a jövőre nézve. A szólás/véleménynyilvánítás szabadságát lassan már senki sem képviseli.
mo ching
2021. június 15. 19:01
Ha Gyurcsány Ferenc volt az apókalipszis, akkor Dobrev Klára lesz az anyókalipszis?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!