A Barabási-állandó

2021. március 19. 12:01

A sikeres kutatók nem olyanok, mint a táltos lovak, hanem mint az öszvérek. Interjú.

2021. március 19. 12:01
Barabási Albert-László
Magyar Krónika

„Akkor nemcsak a sikerben van tapasztalata, hanem a kudarcban is. Hogyan lehet ez utóbbit jól megélni?

Úgy gondolom, hogy a kudarc erős motiváló erő lehet. Az, hogy öt évig foglalkoztam a hálózatokkal, miközben nem tudtam semmit publikálni, azt mutatja, tényleg nem adom fel könnyen. Sokan azt gondolják a sikeres kutatókról, hogy zsenik. Én inkább azt mondanám, a sikeres kutatók nem olyanok, mint a táltos lovak, akik szépen és gyorsan futnak, hanem inkább olyanok, mint az öszvérek. Képesek kitartani egy témánál és menni tovább és tovább egészen addig, amíg megtalálják azt a nyelvezetet, amely lehetővé teszi, hogy a gondolataikat bemutassák a világnak. Abban az öt évben sem gondoltam, hogy a tudományos világgal van a baj, amiért nem érti, miért akarunk hálózatokkal foglalkozni. Nekünk kellett eljutnunk odáig, hogy megérjen bennünk, és megszülessen az első néhány felfedezés, amelyen keresztül el lehet magyarázni, miről is van szó.

Ez a rendíthetetlen, sziklaszilárd hit a székelységéből fakad?

Tény, hogy van a székelyekben bizonyos szintű makacsság, ami biztos valahol bennem is megvan. Tudományosan szükséges lenne egy kontrollált tanulmány, amely során ugyan­olyan környezetbe teszünk egy erdélyit és egy nem erdélyit, és megnézzük, ugyanoda jutnak-e. Biztosan nem. Szóval nem tudom, honnan jön, ám kétségtelen, hogy évekig dédelgetek témákat keresvén a megfelelő pillanatot és a megfelelő embert, akivel érdemes kicsomagolni.

Meg lehet fogalmazni egyfajta »Barabási-állandót«? Ami egész életében végigkíséri, és meghatározza a tevékenységét?

Igen, léteznek ilyen belső törvény­szerűségek. Szerintem a témaválasztás a legfontosabb számomra. Például olyan témával nem foglalkozom, amelynél már van erős szakmai tudás, mert nem gondolom, hogy én vagy bárki a laboromban okosabb lenne annál, aki már ezzel foglalkozik. Ergo ha egy terület már aktív, nekünk nincs ott helyünk. A másik fontos szempontom megkeresni azokat a területeket, ahol az adatok éppen megjelentek, és a hálózat- és adatalapú eszköztár alkalmas a továbblépéshez. Mindig azokat a lehetőségeket keresem, amelyekből új területet lehet építeni a következő években.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugo
2021. március 19. 14:27
Régen zsenik voltak, ma már nem. Hajdanán, amelyik matematikus 20 évesen nem alkotta mehg élete fő művét, az nem is volt tudós. Ma 70 év felett kapnak Abel díjat (l. Lovász L.).
nick89
2021. március 19. 14:03
Barabási tavaly februárban arra figyelmeztette Orbánt, hogy világjárvány jön és nagyon nagy bajt okoz. Mindenféle sorosista rémhírterjesztő idiótának elhordta a Kesma cserébe. Aztán látjuk az eredményt: Legyőztükavírust. Mosmármitámadunkésavírusvédekezik. Előzünkakanyarba. Állifelfegyverkezveállunk. Szarahejzetelvtársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!