Globalisták a demokráciák ellen

2021. január 02. 08:21

A piac, az állam és a társadalom szuverenitásának megszüntetése.

2021. január 02. 08:21
Fricz Tamás
Fricz Tamás
Magyar Nemzet

„Év eleje lévén, egy kicsit a konkrétumoktól elszakadva, mélyebbre ásva közelítsük meg azt, hogy az Európában, az unióban és a világban nagy, gyakran döntő befolyást gyakorló globális elit milyen módon akarja átalakítani a politikát, a gazdaságot, a társadalmat és a mindennapi életviszonyokat a XXI. században. A deep state vagy másképpen a globális elit – melynek kinyújtott ökle, de nem az egyetlen fontos szereplője Soros György – az informális hatalmát alapvetően a folyamatosan, exponenciálisan növekvő, brutális mértékű pénzügyi forrásainak köszönheti. Ez az elsősorban pénzügyi-gazdasági elit hálózatosan terjeszkedik és gyakorol befolyást más – így a politikai, kulturális, tudományos stb. – szférákra, azok elitjére is.

Alapvető célja, hogy az országok három legfontosabb alrendszerének, a piacnak, az államnak és a társadalomnak a nemzeti keretek közötti működésmódját átalakítsa, egy nemzetek feletti világrend kereteibe ágyazza be, alávetve a globális piac célkitűzéseinek. A piac, állam és társadalom egyensúlya eredetileg arra épült, hogy mind a három szférának megvan az önálló logikája és működésmódja, amelyek egyszerre kiegyensúlyozzák és korlátozzák egymást az adott nemzetállami keretek között – kapitalista gazdasági és demokratikus politikai viszonyokat feltételezve. Ennek az »ideáltipikus« korszaka a második világháború utáni tágabb értelemben vett Nyugaton valósult meg a hidegháború körülményei között, s tartott nagyjából éppen az 1989–1990-es rendszerváltásokig, a Szovjet­unió megszűnéséig.

A piac, állam és társadalom ideális hármasságában a piac a helyi (nemzeti) keretek között az egyéni profitszerzés terepe, ahol megtermelődnek a nemzeti javak; az állam a közjó megvalósulásának a terepe, ahol a demokratikus viszonyok között megválasztott kormányok korlátozzák a piac haszonelvűségét; a (civil) társadalom pedig a közerkölcsök, a közösségi normák és együttműködések terepe, ahol kialakul az állampolgárok közötti együttműködés kultúrája és szokásrendje. A piac individualizmusa és a társadalom közösségisége között az állam teremti meg az egyensúlyt: nem hagyja, hogy a piaci profitelv áthassa a társadalmat is, de annak is ellenáll, hogy a társadalom közösség- és szolidaritáselve érvényesüljön a piac viszonyai között, mert mindkettő rendszeridegen működést eredményezne. A globális pénzügyi elit utóbbi harminc-negyven évben kibontakozó törekvése éppen ennek az egyensúlynak a felbomlasztása és radikális átalakítása a nemzetek feletti céloknak megfelelően.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. január 02. 16:40
Az Európai Unió nemzeti vagy nemzetek feletti? Magyarország is a tagja. A cikket azért megszavazom, mert helyesen, római számokkal írta az évszázadot, tehát nem buta anglomán.
Fila2020
2021. január 02. 12:32
Ez a vöröspimpi nagyon élvezi a csúzdázás minden változatát, ezért jut eszébe az összes válaszadásakor.
Kriszta67
2021. január 02. 10:40
Nyilvánvaló, hogy a globális tőke azért törekszik világuralomra, hogy megint a végletekig kizsákmányolhassa az embereket, mint régen. Jön majd a napi 14 órás meló fizetett szabadság, táppénz nélkül, egy tál kásáért. Elsöpörnék az összes nekik hátrányos, de az emberek, fogyasztók érdekeit és egészségét védő szabályt. Szomorú hogy ez nem mindenkinek világos.
nempolitizálok
2021. január 02. 10:22
A szovjetek sem véletlenül szovjetizálták a megszállt országokat. Amúgy ők is a humánum és a demokrácia nevében. Miközben tele volt a sitt a politikai foglyaikkal. A németek és svédek már szépen előrehaladtak, ott egy rossz mondat és már visznek is. Értelemszerűen minden ellenzéki párt, akiknek eltérő a hivatalostól a véleménye, szélsőséges és a nacionalista egyenlő a nácival. A szólásszabadság eltiprásáról pedig egy globális cenzúra gondoskodik a közösségi oldalakon. (Az új magyar közösségi oldalt a hundub.hu-t fentiek miatt már most a kezdetekkor fikázza a ballibsi média, élén a HVG-vel, pedig többet tud mint az FB és kihagyták belőle az FB hibáit. ) Nyilván mindent megtesznek azért, hogy megszűnjön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!