Az életem nem diadalmenet

2020. november 07. 14:50

Nagy árat fizettem azért, aki lettem.

2020. november 07. 14:50
Földes László Hobo
Hajónapló

„Mi volt a gond az apjával? Nem a politikai háttérre gondolok.

Folyamatosan azt mondta, hogy csavargó vagyok. Úgy gondolom, igaza is volt, az lettem. Csak akkor még nem tudtam, hogy kétféle csavargó létezik. Az egyik nekivág, hogy megismerje a világot, a másik az, akinek menekülnie kell. Nekem az utóbbi jutott, az meg nem jó. Ahonnan jöttem, onnan nem jött senki. A kommunista felső tízezerből szöktem meg többször, aztán 18 éves koromban végleg. Semmit sem hoztam magammal, mert ott nem volt semmi: csak Marx, Engels, Sztálin, csak a kommunista politika és annak az igazolása. Nem volt József Attila, Vörösmarty Mihály vagy Bartók Béla. Nem volt kitől tanulni. Sokáig tagadásban éltem, és jó dolog, hogy megtagadtam azt, ami nem tetszett, de ez kevés az élethez. Valahova tartozni kell, találni kell valamit, amiben az ember hisz. És nekem a zene volt az. Ha megkérdezik tőlem 75 éves koromban, hogy mi az a dolog, amiben soha nem csalódtam, azt mondom: a Rolling Stones-ban. Röhejes, mi?

Ez az apatéma a mai napig él és virul, ugye?

Persze. 75 éves vagyok, és még mindig azzal jönnek, hogy az apám kommunista miniszterhelyettes volt. Ez van. Nem az a fontos, amit az ember csinál, hanem amit mond ezeknek. Érti? Hallgassa meg akármelyik lemezemet, megtalálja benne a Múltat vagy a Jelent. A Jövőt sajnos nem. Csak a sok szerencsétlen kommentes vagy firkász nem jut el odáig, hogy eljöjjön egy koncertre vagy meghallgasson egy lemezt. Azt sem tudja, mit csinálok. Engem gyűlöl, mert a munkáimba nem tud belekötni. Azt mondják, könnyű volt lázadni az apám miatt. Az senkit sem érdekel, hogy akkor már 15 éve nem éltem az apámmal. És ha visszakérdezek: lázadt még valaki? Hát, nem kerültek elő az asztalfiókokból a betiltott lemezek. Tatán 1979-ben lejöttem a színpadról, a rendőrök rám küldtek két kutyát, lefújtak és péppé vertek. Benkő Laci szabadított ki. Hol volt akkor az apám mint mentőangyal?

Mi az elmúlt 75 év legfontosabb tanulsága?

A legnagyobb tanulság: annak ellenére, hogy ha az ember többször is veszít, akkor se adja fel! Nagyon sok tehetséges embert, barátot kiüldöztek innen az országból, sokan halálra itták magukat, disszidáltak vagy öngyilkosok lettek. De három vereség mindenképpen többet segít a fejlődésben, mint három győzelem. Mert a győzelemtől az ember elragadtatja magát, a vereségekből pedig megtanulja, hogy ha az egyik úton nem lehet továbbmenni, akkor megpróbál egy másikat. De ehhez kitartás és erő kell.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MegvagyHadnagy
2020. november 09. 16:44
Na és mi újság a Mos-Oijal meg az Oi-Korral? Ramonék tényleg a rendszer ellenségei voltak. :D
Nyugati Ádám
2020. november 08. 19:00
Tisztelt Földes "Hobó" Úr! 68 éves múltam. Édesapám 2 és fél évet ült börtönben 56-os szerepléséért. Édesapám öccse magas rangú katonatisztként 56-ban is komolyan vette az esküjét, ezért háromszoros "kegyelmes úr" előzmény után leült 13 évet. Édesapám 14 éves korom óta egészen haláláig, évente legalább kétszer mondta nekem, hogy "kisfiam, te biztosan börtönben fogod végezni". Ehhez képest, eddig, még szabálysértésért sem büntettek meg, pedig mind 90 előtt, mind azt követően is egyensúlyoztam a szabály és a lehetőséf között. Földes úr! Kedvelem amit csinál. Hetente legalább egyszer meghallgatom a "csak a zene" albumot és kéthavonta a József Attilát. Ön jó ember. Kívánom, hogy alkotó kedve maradjon meg haláláig, és legyen örömteli családi élete.
lististerc
2020. november 08. 16:03
Nagyon sok tönkrement srácot ismerek, aki a 80-as években azt hitte, hogy megteheti azt, amit Hobo: hosszú haj, zene, a Hajtók dala. Aztán elverték, kirúgták őket az iskolából, maradt sz alkohol. Illett volna szólnia nekik, hogy ezt csak neki szabad.
galancza
2020. november 08. 11:40
h. sosem volt ellenálló. Hazudozhat össze-vissza de őt az apja futtatta és támogatta.A 70-as,80-as években h. komolyzenei főszerkesztő volt a rádióban, Londonban,Amsterdamban tanulmányozhatta a nyugati szubkultúrát, lemezei jelentek meg,rendszeresen koncertezhetett, még az is előfordult hogy a kádári tv-ben leadták a koncertjét.A 90-es években teljes gőzzel támogatta az szdsz-t,mszp-t.Az igaz hogy csalódott bennük,és kiszállt a politikából,de h. fiatalkorától a 90-es évek végéig egyértelműen komcsi,liberálbolsi volt.Viszont az el kell ismerni hogy rengeteg jó dalszöveget írt,rengeteg jó lemezt csinált,szakmailag nézve kiváló művész.De az undorító ahogy sajnáltatja magát és most is azt hazudja hogy ő elnyomott volt a kádár-rendszerben. h. egyértelműen kádárék embere,elvtársa volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!