Szijjártó miniszter panaszkodott

2020. szeptember 10. 07:31

Egy Skodával is lehet sok mindent elintézni ebben az országban.

2020. szeptember 10. 07:31
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos
Facebook

„Szíjjártó miniszter panaszkodott, hogy zsúfoltak a napjai és csak helikopterrel lehet ezt csinálni. Azt gondoltam, én is megosztom egy napomat, jelezve, hogy egy Skodával is lehet sok mindent elintézni ebben az országban. Bár abban igaza van, hogy az utak (különösen a falvakba, kisvárosokba vezetők) köpedelem állapotban vannak. De arra nem a helikopter a megoldás, hanem az, hogy nem kellene kilopni annyit az utakra szánt pénzekből, rögtön több szakasz felújítására lenne pénz.

Szóval, Miniszter Úr, Ön melyiket hagyta volna ki? Reggel 6.50 ATV Start (Szekszárdról 1,5 óra, autópályán, tudja, Ön is járt már ott) arról beszéltem, hogy Czunyiné körzetében is ugyanúgy bűnszervezetben csaltak a közbeszerzéseken, mint Boldog, Becsó, Szabó Zsolt, Simon Miklós és Kovács Sándor (folyt köv) körzeteiben. Meglátogattam egy budapesti külvárosi iskolát, hogy kiderítsem, igaz-e a jelzés: az egyik osztályban koronavírusos gyermek volt, de csak az adott osztályt és 3 tanárt küldtek haza- viszont szigorúan SZÓBAN kellett őket értesíteni, írásos nyoma nem lehetett. Igaz volt. Kétpón és környékén tájékozódtam arról, hogyan próbálja Boldog presszionálni az ottaniakat, illetve megérteni, miért nincs ez az ember még előzetesben.

A 120 millió EU-s pénzből létesített »Történelmi Magyarország Emlékparkot« különösen javaslom Miniszter Úr figyelmébe, érdemes lenne Brüsszelben megköszönni az erre adott pénzt. Kevés ilyen hely van, ahol ennyire szép emléket állítanak a történelmi léptékű magyar korrupciónak. A jurtákat külön ajánlom a figyelmébe! Egyeken találkoztam egy 58 éves honfitársunkkal, aki az utolsó években csak közmunkát kapott, majd idős és beteg szüleit ápolta havi 40 ezer forint ápolási díjért. Majd miután súlyos szívbetegsége miatt leszázalékolták, a rokkantnyugdíja 37 ezer forint lett, de emiatt az ápolási díjat megvonták tőle. Nehogy már kétszer kapjon hatalmas pénzeket. Mielőtt közmunkás lett, a fegyveres erőknél szolgálta a hazát 30 éven keresztül. Most 37 ezer rokkantsági nyugdíj a jutalom, mert az utolsó években már közmunkás volt. A nagybeteg szülei még élnek, hasonlóan nyomorúságos nyugdíjjal, őket ápolja, de már nem jár az ápolási díj.

Ha már ott voltam, megnéztem a megszűnt, stratégiai tartalékokkal foglalkozó TIG egyik telephelyét, ahol egykor hatalmas tartályokban tárolták az üzemanyag-tartalékokat. Aztán az első Orbán-kormány idején hirtelen kiürítették az egészet, valahová elszállították az olajat. Most úgy tűnik, egy magáncég ismét kezd ott valamit, majd utána kell nézni, hogy Mészáros vagy Mészáros, esetleg valamelyik alsóbb szintű NER-lovag (vagy véletlenül egy tisztességes vállalkozás). Mindenesetre az biztos, hogy MINDEN állami stratégiai tartalékot felszámoltak Orbánék a TIG beszántásával. Este Szolnokon még átvettem két lelkes gyűjtőtől 600 propagandalevelet (korábban Szél Bernadettnek már átadtak kétezret). Szóval, melyiket vegyük ki?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2020. szeptember 11. 08:10
"Azt gondoltam, én is megosztom egy napomat, jelezve, hogy egy Skodával is lehet sok mindent elintézni ebben az országban." Itt vesztettem el az érdeklődésemet. Egyrészt ki a tökömet érdekli, hogy szarházi mire bassza el az idejét, ahelyett, hogy a munkahelyén a parlamentben ülne, másrészt aki az "ebben az országban" kifejezést használja, az már normális ember nem lehet.
Korrupt Kornél
2020. szeptember 10. 22:11
likaszokni te csak tudod, hiszen lóval is sok mindent el lehet intézni.
cutcopy
2020. szeptember 10. 20:33
Egy Skodával járva is lehet sokat hazudozni..
nempolitizálok
2020. szeptember 10. 15:35
Az MSZP-SZDSZ vezetői is helikopterrel jártak, de eredményeik olyanok voltak, mintha Skodákkal jártak volma
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!