Erre oda kell figyelni a kormánypártoknak!

2020. szeptember 14. 12:20

A voksolásból nem lehet országos következtetéseket levonni, de két tanulsága mégis van ennek az eredménynek.

2020. szeptember 14. 12:20
Kovács András
Kovács András
Facebook

„Folytatódott az időközi választások sorozata vasárnap. A Fidesz-KDNP számára a hajdúszoboszlói vereség némileg váratlanul jött, de már az őszi voksoláskor is látszott, hogy ebben a körzetben a kormánypártok támogatottsága az országos átlaghoz képest alacsonyabb. 2019-ben 34,5 százalékos eredménnyel sikerült mandátumot szereznie a Fidesznek, míg most a 36,5 százalékos eredmény is kevés volt ehhez. A voksolásból nem lehet országos következtetéseket levonni, de két tanulsága mégis van ennek az eredménynek.

A győztes, Jónás Kálmán (független) hosszú évek óta a hajdúszoboszlói közélet aktív alakja, így egyre többen ismerik meg a tevékenységét. Jól látszik, hogy ha helyben valaki sokat foglalkozik és tesz az adott településért, akkor képes arra, hogy változtasson az erőviszonyokon. Mindez pedig jó példa lehet azok számára, akik hosszú évek óta ellenzékben politizálnak egy-egy településen, vagy kerületben. Másik tanulság, hogy a Fidesz számára a mostani választás nem bírt téttel, mivel a helyi közgyűlési többsége ettől függetlenül megmaradt, így minden bizonnyal a kormánypárti szavazók sem voltak aktívak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2020. szeptember 16. 09:47
A Fidesznek nehéz jelölteket találni. Aki felvállalja, az azt is felvállalja, hogy dolgozni kell. Most egy átlagos politikusnak készülő, nem azért készül annak, hogy dolgozzon. Aki meg dolgozik, és megél a munkájából nem kockáztat ilyesmi, ráadásul gyakorlatilag szabaddá teszi a hátsóját a rugdosáshoz. A családját is beleértve. És meg valami értékrend is kell, hogy legyen benne. Ilyen problémával az ellenzéki jelölteknek nem kell számolni, nekik van az a pénz, amiért szívesen korpások.
antares007
2020. szeptember 14. 20:26
Hát az igazság fájó lehet és nem azért kell mindent megtenni,hogy a moslék koalíció ne kerüljön hatalomra,mert a Fidesz vagy Orbán annyira jó,hanem azért,mert a másik annyira rossz.Azt hogy van NER világos,az,hogy a focista fiúk szinte mindent visznek az is evidencia,hogy nagy a korrupció,így van,a falvak nagy részében szegénység van nincs semmi se bolt se patika stb..Orbán nekem se szimpatikus.amikor köpködi a szotyit a nagy uzsorás Csányival egy semmitmondó focimeccsen.DE DE,nem vagyok hülye és a tények mutatják,hogy a Fidesz így is jobb az országnak a nemzetnek a magyarságnak és így is talán lesz valami jövő,mert emberek,nézzétek meg ezeket az ellenzéknek nevezett moslékot,ha ezek hatalomra kerülnek,akkor vége,az lesz vagy még rosszabb,mint ami volt ennek a patkány Gyurcsánynak az idejében. Magyarország 10 éven belül megszűnik és mérhetetlenül rosszabb lesz,mint most. Tehát ezért kell a Fideszre szavazni,mert minden más mérföldekre rosszabb. Ha majd kinevelődik egy normális ellenzék,aki el tud vezetni egy országot,akkor lehet alternatíváról beszélni.Hozzátéve,hogy nincs tisztességes politikus és az un. régebben regnáló ballibbsik is ugyanolyan tisztességtelenek voltak,mint a Fidesz csak éppen ők nem tudtak kormányozni és az országot bankrott- ra vágták.Ez azért kardinális különbség.
certus
2020. szeptember 14. 17:04
Ugyanebben a körzetben 2014-ben az összefogás győzött, 42%-kal. Akkor a fideszes jelölt 33%-ot kapott. Ezek szerint ez egy ilyen körzet, a köztes választás volt a kivétel. Lehet örömködni,. Még csak ott sem tart az ellenzék, ahol a part szakad.
Kala pál
2020. szeptember 14. 15:22
Ilyen jellegű megelőző intézkedésben a hazai törvényhozók is gondolkozhatnának:https://szekelyhon.ro/aktualis/regi-trukkozest-probalnak-a-mostani-valasztasokra-megszuntetni?letterid=4497
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!