A történelmi felelősségről

2020. szeptember 04. 15:46

Pályája kezdetén, a tehetséges fiatal rendező nem a számos nemzetközileg jegyzett színház meghívását választotta.

2020. szeptember 04. 15:46
Fülöp Péter
Origo

„2015-ig nem ismertem személyesen Vidnyánszky Attilát. Akkor találkoztunk először, amikor gazdasági igazgatója lettem a kaposvári Csiky Gergely Színháznak. Új kihívást tartogatott számomra a feladat, és jólesett minden szakmai tanács, biztató szó, segítő gesztus. Természetesen hallottam a korszakos jelentőségű színházcsinálóról, különlegesen költői, megújító erővel bíró színházi nyelvéről. S arról is, hogy pályája kezdetén, a tehetséges fiatal rendező nem a számos nemzetközileg jegyzett színház meghívását választotta, nem a gyors sikereket ígérő karrierre fókuszált, hanem összegyűjtötte maga köré mindazokat, akik fontosak voltak számára és látott bennük fantáziát, s Beregszászon, materiális értelemben szinte a semmiből alapított társulatot.

Valószínűleg senki más nem döntött volna így, de Attilának dolga volt: önmagával, társulatával, a magyar létért érzett felelősségtudatával. Mennyi kitartás, és nehéz küzdelem volt szükséges ahhoz, hogy Beregszászon élni kezdjen, és fejlődjön a színház! Mesélték, már Debrecenben, a Csokonai Színházban varázslatos előadásokat hozott létre, s új távlatokat, új esztétikai utakat ajánlott a hazai színházművészetnek. Mindezt azonban csupán szakmabeliektől hallottam, mint embert nem ismertem az akkor már legendás rendezőt.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
megfejtô
2020. szeptember 05. 11:14
A kormány új kuratóriumot nevezett ki a szfe élére. Tagjai Tamás Gáspár Miklós filozófus, Oszkó Péter, Schilling Árpád és neje meg a Bolgár Gyuri. Tüntetnétek, faszfejek?! Felmondanátok, nagy tudású kisemberek, székely, máté, novák?! Na, ennyik vagytok
syphax
2020. szeptember 05. 08:48
VIDNYÁNSZKY ATTILA KORSZAKOS NAGY ÉRTÉKE(!!!) A MAGYAR SZINHÁZMŰVÉSZETNEK, S IGY AZ EGYETEMES MAGYAR KULTÚRÁNAK. ÓVNUNK ÉS VÉDENÜNK KELL ŐT, MERT SOKAN NEM IS SEJTIK A FENTIEKET. DE NEM ELÉG HOGY NEM IS SEJTIK KI Ő, ÁSKÁLÓDNAK, RÁGALMAZNAK, ALJASKODVA HAZUDOZNAK ELLENE--ANÉLKÜL, HOGY TUDNÁK: KI Ő? VAGY AMI MÉG ROSSZABB: NAGYONIS TUDJÁK, S EZÉRT TESZIK ÖRDÖGIEN ALJAS TETTEIKET.
zakar zoltán béla
2020. szeptember 04. 18:56
Szép szavak!
BőröndÖdön
2020. szeptember 04. 18:47
Jól van,Peti,megtörülheted a szád...:(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!