Újabb frontális támadás Beer Miklós ellen

2017. december 22. 17:50

Terjedőben egyfajta politikai vallás, amelynek tanait a pestisracok.hu munkatársa is képviseli. E vallás lényege a saját törzs másokat kirekesztő védelme, istene a nemzeti mammon, istentisztelete az öndicséret mellett a vele egyet nem értők rágalmazása.

2017. december 22. 17:50
Szemlélek
SzemLélek

„Az egész szomorújátékból kiviláglik, hogy terjedőben egyfajta politikai vallás, amelynek tanait a pestisracok.hu munkatársa is képviseli. E vallás lényege a saját törzs másokat kirekesztő védelme, istene a nemzeti mammon, istentisztelete az öndicséret mellett a vele egyet nem értők rágalmazása. E vallás számára az egyetlen szentség a hatalom, a cél pedig annak megtartása, növelése – kerül, amibe kerül. A püspököt kioktató, eretnekező megszólalás ennek nyomán leginkább amolyan törzsi vallási kijelentésnek tekinthető, aminek semmi köze a valódi kereszténységhez.

A Beer Miklós elleni alaptalan támadás ugyanis sajnos precízen illeszkedik abba a sorba, amibe számos »illiberális« »gondolkodó« már egy ideje beállt. Szerintük a katolikus egyház vezetője »genderben hívő marha«, demens vénember, szabadkőműves, sorosbérenc, a bólogató kommenthadak kiegészítéseivel élve maga a sátán, antikrisztus, hogy csak a klasszikus jelzőket idézzük. A »migránssimogató« jelző is így nyer értelmet, hiszen ezt a hazug vádat előszeretettel alkalmazzák e vallás filozófusai és megmondói azokra, akik a valóban rászorulókra együttérzéssel tekintenek, felkarolják, befogadják őket, miközben ezek a »migránssimogatók« ugyanúgy elítélik a bűnt, az erőszakot, a garázdaságot, a terrorizmust, mint vádlóik. Annak a bizonyos vallásnak is vannak ám dogmái, amit a pestisracok.hu kollégája vall. Például alaptétel náluk az »én tudom jól«, feltéve, ha a megfelelő szájból hangzik el a kijelentés. Szerintük lehet kereszténynek születni, míg a katolikus tanítás szerint a keresztség szentségében való részesülés által válhat bárki kereszténnyé. A katolikus egyházfő kioktatása, lehülyézése, eretnekséggel vádolása napi rutin, ahogy az sem vet fel aggályokat – bennük –, hogy a kormány képviselője egy szentmise kezdete előtt az oltárnál tartson sajtótájékoztatót.

Veszélyes folyamatnak tűnik a kereszténységből merítő, arra rendre hivatkozó, ám közben pártpolitikai érdekek igazolását célzó új vallástan megalkotása, ami a szemünk előtt zajlik. Nagyon úgy tűnik, ha nem húzunk korlátokat, kerítést saját hitünk védelmére, a magának mindent megengedő propaganda addig terjeszkedik, ameddig neki tetszik. Már most is botrány, amit látunk, tapasztalunk, de lehet, hogy ennél is van lejjebb. Látván a hivatalos tiltakozás, ellenreakció menetrendszerű elmaradását, felmerül a kérdés: vajon meg akarják egyáltalán állítani ezt az egészet, akik megtehetnék?

Úgy gondoljuk, érdemes lenne határt szabni, amíg még nem késő.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. december 25. 08:01
"Beer Miklós." Néhány évtized múltán divatosak lesznek az ilyen nevek, mint NER Gábor vagy a NAV Talin.
Kopa
2017. december 25. 05:12
Az első szótól az utolsóig érdemes elolvasni. Veszprémi érsek: Európa a bevándorlók számára háborús terület, nem alkalmazkodni, hanem hódítani jönnek. Az európai ember életében Isten helyét elfoglalta a pénz és az élvezetek. Az iszlám pedig elfoglalja Európát. Nem fegyverrel, hanem hittel. Erről is beszélt Márfi Gyula veszprémi érsek a Naplónak nyilatkozva, hangsúlyozva, hogy amit mondott, az saját, személyes véleménye. Az egyházi vezető hetekig fontolgatta, hogy megszólaljon­-e a migránstémában, hiszen a katolikus egyház magyar képviselőinek korábbi nyilatkozatait szövegkörnyezetből kiemelve vagy más kontextusba helyezve ­ komoly felzúdulás követte.­ – Ugyanakkor a hívő emberek útmutatást várnak az egyházi vezetőktől: mi történik most, miért történik, mi a feladata a keresztény embernek? – Véleményem szerint Európa leigázása történik az iszlám által, még ha nem is fegyverekkel ­ hanem hittel. A muszlimok számára ez szent háborút jelent, és el kell ismernünk önfeláldozásukat: hajlandók kockára tenni életüket, átvágnak háborgó tengeren, több száz kilométert gyalogolnak rengeteg viszontagság között, hogy megérkezzenek új hazájukba, Európába. Ha az európai keresztényeknek lenne hasonló hitük, s virágoznék nálunk a kereszténység, a muszlimok nem jönnének ide. – Tanulmányozta az iszlámot? – Nem vagyok szakértő, de régóta foglalkozom a nagy világvallásokkal, így az iszlámmal is. Most újabban elolvastam Gerhard J. Bellinger Nagy valláskalauzából az ide vonatkozó 26 oldalt. Ebből tudom többek között, hogy a muszlimok számára az a keresztény alapszabály, hogy nemes cél érdekében sem követhetnek el önmagában véve bűnös cselekedetet, nem érvényes. Adott esetben a hitetlenek becsapása, kirablása, megölése lehet akár kötelesség is. (Vö. Korán 2. és 9. szúra.) Ugyanebből a műből megismerhetjük az iszlám államjog alapelvét. Eszerint a világ az emberiséggel együtt két részre oszlik: az egyik a dár al­iszlám, azaz iszlám terület (ide tartozik most 19 ország, amelyekben az iszlám államvallás), a másik a dár al­harb, azaz háborús terület. A dzsihád (erőfeszítés) arra kötelezi a muszlimokat, hogy ezeket a területeket elfoglalják és iszlám uralom alá hajtsák. (Vö. Bellinger, 214. oldal.) Nagyon fontos azt is tudnunk, hogy az iszlám (szemben például a hinduizmussal és a buddhizmussal) nem befelé forduló, individualisztikus, hanem kifelé forduló, kollektivisztikus vallás. A hitterjesztés elsősorban nem magányos misszionáriusok feladata, hanem a hívő tömegeké. Úgy gondolom, hogy aki ezeket nem ismeri, a mostani népvándorlás legmélyebb okait sem ismerheti. -­ Más felfogás szerint az emberek a háború, az éhezés, a halál elől menekülnek, és nekünk kötelességünk segíteni rajtuk. -­ Újra mondom: Európa számukra háborús terület, háborús területre pedig nem szokás menekülni. Ez nem azt jelenti, hogy a háborúk (Afganisztánban, Líbiában, Irakban, Szíriában és másutt) nem játszanak szerepet, de csak másodlagosan. Ilyen másodlagos ok az ökológiai katasztrófa is, amely az élettér beszűkülésével jár, és sok embert menekülésre kényszerít. De még talán megemlíthetjük az okok közt azt is, hogy egyes bevándorlók génjeikben hordják a (nem pejoratív értelemben mondott) nomád életmódot, a hazátlanságot mint természetes életmódot. Biztosan szerepet játszik a szegénység is, illetve a jobb életmód utáni vágy. Erre hivatkozunk a gazdasági bevándorlók esetében. A mostani népvándorlásnak azonban nemcsak okai vannak, hanem céljai is. (Hangsúlyozom ezt annak ellenére, hogy tudom: az okokat és a célokat nem lehet élesen megkülönböztetni.) Melyek a migráció céljai? Ezek közül is többet fel lehet sorolni. Itt van például az európai nagyvállalkozók vágyakozása az olcsó munkaerő (modern rabszolgák) után. De megemlíthetjük egyes Európán kívüli nagyhatalmak törekvését Európa meggyengítésére. Ezzel magyarázhatók olyan érthetetlennek tűnő dolgok, hogy az Európa iszlamizálásában érdekelt arab pénzvilág mellett amerikai bankok is támogatják a migránsokat, kiket előszeretettel csak menekülteknek hívnak. Egy kicsit talán ez az oka annak is, hogy a toleranciát fennen hirdetők segítik a toleranciát alig ismerő migránsokat. A legfőbb cél azonban, amint már említettem, a dzsihád, amely arra kötelezi a muszlim tömegeket, hogy hajtsák iszlám uralom alá a földet. http://fehervarigyulekezet.hu/marfy-gyula/
Bástyaelvtárs
2017. december 24. 16:04
Milyen szép is az mikor a papok a szószékről politizálnak
Öreg
2017. december 24. 14:12
Beer Miklóst beosztanám Márfi érsekhez, megtanulni, hogyan kell egy rangos egyházi személynek a nép között viselkedni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!