Amerikai fegyvereket kaphat Ukrajna

2017. augusztus 01. 10:24

Az Egyesült Államok fontolóra veheti, hogy felfegyverezze az Oroszország által támogatott donbasszi szeparatisták ellen harcoló ukrán hadsereget.

2017. augusztus 01. 10:24
Vörös Szabolcs
Heti Válasz

„A Pentagon javaslatára az Egyesült Államok fontolóra veheti, hogy felfegyverezze az Oroszország által támogatott donbasszi szeparatisták ellen harcoló ukrán hadsereget, írja a The Wall Street Journal (WSJ). A lap washingtoni kormánykörökből szerzett információi szerint Javelin típusú páncéltörő rakéták és egyéb, főként légvédelmi fegyverek szállítása került szóba.

Az Egyesült Államok és más nyugati országok már évek óta támogatják az ukrán fegyveres erőket, de eddig kizárólag úgynevezett nem halálos eszközöket – radarok, éjjellátók, golyóálló mellények – szállítottak nekik, amerikai katonák pedig 2015 óta kiképzést is tartanak ukrán kollégáiknak a nyugat-ukrajnai Javoriv melletti bázison, a tervek szerint 2020-ig. A WSJ információi szerint a mostani szintlépést James Mattis amerikai védelmi miniszter is támogatja, a Pengaton szóvivője, Michelle Baldanza alezredes pedig közölte: nincs kizárva az ukrajnai fegyverszállítás. A Fehér Házban ugyanakkor még nem került szóba az ügy, és Donald Trump elnököt sem avatták még be az elképzelésekbe – márpedig az ő hozzájárulása elengedhetetlen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1120
2017. augusztus 02. 14:05
A kurva anyátokat! Azt!
redgreg
2017. augusztus 01. 20:58
És minek? H lerombolják az amerikai fegyverek felsőbrendűségének mítoszát? (Egy évi 10 repült órás minimálisan képzett ukrán "vadászpilóta" vs évi 120 repült órás, 50 szimulátoros orosz? Ilyen tapasztalatkülönbség mellett azborosz mig 15-össel is mehetne a raptor ellen. Ha amerika tényleg segítenibakar, nem fegyverzetetbad, hanem pénzt a képzésre
Harangláb
2017. augusztus 01. 17:53
Egyszer már Amerika is vívhatna a saját kontinensén háborút...Végre a civil lakossága is megtudná, milyen is az...
Akitlosz
2017. augusztus 01. 16:59
"eddig kizárólag úgynevezett nem halálos eszközöket – radarok, éjjellátók, golyóálló mellények" Valamint járműveket. Humvee meg hasonlóak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!