Charlottesville: Trumpnak igaza volt

2017. augusztus 17. 10:14

Ezen a héten Robert E. Lee. Stonewall Jacksont is ledöntik majd, gondolom. Vajon George Washington jön a következő héten, aztán pedig Thomas Jefferson? Tudják, igazán meg kell kérdezni magunktól, hogy mikor lesz ennek vége?

2017. augusztus 17. 10:14
Harry Stein
City Journal

„Csak bevezetésként mondom, hogy Charlottesville után, a média tudatlan munkatársaival való találkozásakor Donald Trump fején találta a szöget, amikor azt mondta: »Ezen a héten Robert E. Lee. Stonewall Jacksont is ledöntik majd, gondolom. Vajon George Washington jön a következő héten, aztán pedig Thomas Jefferson? Tudják, igazán meg kell kérdezni magunktól, hogy mikor lesz ennek vége?« Talán nem ő volt az ideális megfogalmazója ennek a gondolatnak – a támadó stílusával, egoizmusával és a tényekkel való, merőben alkalmi kapcsolatával sosem az – de hogy erre rámutassunk, az már hónapok óta érett, és Trump olyan világosan tette ezt, hogy a média és a két párt vezetésének elutasító magatartása – nem is feltétlen az, hogy hitelt adjon neki, hanem hogy pusztán elismerje – nagyon beszédes. Ugyan Trump sosem határozta meg pontosan, hogy mit is jelent számára az, hogy újra naggyá teszi Amerikát, de annak megőrzése, amin nincs mit javítani – beleértve a történelmet, ami közös örökségünk – kulcsfontosságú mindehhez.

Trump úgyszintén helyesen mutatott rá a totalitárius baloldal, a leendő amerikai kulturális forradalom élcsapatának Charlottesville-ben játszott szerepére. Mint a Just One Minute két ravasz kommentelője megfigyelte (a rövidség kedvéért egybegyúrtam az eszmecseréjüket): »Az antifa orgyilkosok a Waather Underground, a Symbionese Liberation Army (militáns balos szervezetek – Mandiner) és a balos terroristák leszármazottai. És elértük azt a pontot, amikor ezek a kommunista anarchisták a média önfeledt segítségével most felháborodnak, akárhányszor valaki fel meri vetni, hogy talán nekik is volt szerepük az erőszak győzelmében, a húgyos palackaikkal, buzogányaikkal, fahasábjaikkal és baseballütőikkel.« (Becsületére legyen mondva, legalább egy New York Times-riporter, Sheryl Gay Stolberg említést tett az antifák szerepéről a Twitteren, rámutatva, hogy »a vonalas baloldal ugyanannyira gyűlületkeltőnek tűnt, mint az alt-right. Láttam, amint kivezettek a parkból egy fehér nacionalistát ütlegelő, hadonászó antifát«.)

Attól még, hogy valaki ellenezni ezen emlékművek ledöntését, nem lesz náci vagy rasszista, de még csak pillanatnyilag elmezavaros sem, ahogy azt Trump tanácsadói sugallták. »Ki lesz a következő?« Ez a helyes kérdés. Elképzelhetetlen, hogy a csőcselék egyszer csak Monticellóban köt ki? (Thomas Jefferson birtoka, ma múzeum – Mandiner.) Ez a forgatókönyv épp annyira valószínű, mint amennyire öt éve a transznemű mosdók ellenzése az erkölcsi romlottság bizonyítéka volt? Így változik mostanában Amerika – gyorsan és meggondolatlanul.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2017. augusztus 18. 02:02
Lee tábornok szobrainak eltávolítása szándékos provokáció, a polgárháborús állapotok előidézésére. Minden történelmi eseményt a saját korának körülményei közt lehet tisztességes értékelni. A rasszizmus és antiszemitizmus a második világháborúig a "civilizált" világ többségi világnézete volt, - még Amerikában is, - északon és délen is. A polgárháborúnak semmi köze nem volta rabszolgaság eltörléséhez délen, viszont a történelmet mindig a győztes hazudja. A 19-ik század végén már erős, az északi államokban hatalomra jutott milliárdos maffia érdekeit sértette a déli államok elszakadása. A független gazdaság, bankok és önálló pénz hátráltatta a világhatalmi terveiket, ennyi volt a polgárháború valós oka. A milliárdos maffia már régóta tervezi a polgárháborús állapotok előidézését, az USA-ban. Ennek egyik eszköze a ballibbant demagógia terjesztése a tulajdonukban lévő médiákban. Ebbe a sorba illeszkedik az általuk tervezett és kiviteleztetett 0911, ami lehetővé tette, hogy félelmükben a polgárok önként lemondjanak szabadságjogaik egy részéről. Ugyanezért adtak a bankok szándékosan túl magas ingatlan hiteleket, amiket 2008-ban be is döntöttek. A kifosztott, tulajdon nélküli polgár önértékelése alacsony, ezért könnyen megvezethető.
Szvidrigajlov
2017. augusztus 17. 18:16
Bizonyítom, hogy nem vagyok rasszista és Bob Marleyt idézek: the don't want to see us unite all they want just to do is, keep on fussing and fighting. They don't want to see us live together all they just want to do is keep on killing one another Ha a halált, a konfliktust, háborút költség-haszon optimumon be lehet árazni, megéri azoknak, akik ezen keresnek. Ha a polgárháború optimális, akkor lesz polgárháború. Kell hozzá egy jó kis baloldali aktivista csoport, meg egy jó kis szélsőjobb. Hutu, vagy tuszi. Ukrán, vagy orosz. Cigány, magyar. Román-magyar. Momentum, Milla, Gulyásmárton, budapestpride. Lényeg a provokáció, aztán a konfliktus, aztán a háború, majd a mentőakció és megváltás, hitel, privatizáció quisling kormányokkal, és máris csöröghet a kassza a wall streeten. Ez a liberális demokrácia mai tartalma.
catalina9
2017. augusztus 17. 17:54
a fasiszták megint gyilkoltak...mondá TGM annó. Aztán beégett rendesen.
Rugo
2017. augusztus 17. 14:43
Megjegyzem, hogy a charlottesville-i széljobb tüntetés szervezője és a gázoló is Hillary Clinton támogatója volt a kampányban - akkor Soros György fizette őket. Mint ahogy a mostani balliberális elmebetegeket is Soros pénzeli - 15 dollár/óra az Antifák díja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!