Beképzelt médiaháború

2017. július 30. 08:59

Nem mindig esett jól a program, de soha nem bújtam mindenféle politikai konteók mögé.

2017. július 30. 08:59
Csontos János
Magyar Idők

„Az elpuzsérosodott Magyar Nemzet által feldobott ügy ehhez képest bagatell: a politikai összeesküvés-elméletek lélektana szerint bizonyítékok nélkül, a jövőre nézvést állítják, hogy a kormányzat ősztől újságíróknak üzen hadat; egyenként fogja őket levadászni. Mindezt alighanem Orbán Viktor tusványosi beszédéből hámozták ki, ahol valóban történt utalás arra, hogy a Soros-birodalom ellen harcolni kell, s a Soros-birodalomnak médialeágazásai is vannak.

Hogy a rossz médiamunkás szóviccel éljek: ebben aztán nem volt »új nóvum«. De kellő lelkiismeretlenséggel lehet a »sajtószabadság-tipró« Orbán-kormány műbotrányává növelni, tálcán nyújtva az »ügyet« a sorosista jelentésíróknak és a hivatásos brüsszeli kötelezettségszegésieljárás-fogalmazóknak. Nem is szólva arról, hogy ha a kormányoldalról bármiféle jogos kritikát megfogalmaznának az ellenzéki sajtó »fake news«–praxisát illetően (»hazudtok, fiúk, mint a vízfolyás«), rá lehet mutatni: ez az, erről beszéltünk; a kormány máris megtöltötte az »egyenként levadászó« puskáját.

Mint olyan izgága sajtómunkás, aki soha nem ijedt meg az árnyékától, tucatnyi alkalommal ültem különféle sajtóperekben a vádlottak padján, jobbára a Magyar Nemzet színei-ben. Volt a felperesek között butácska szoci pártaktivistától dörzsölt liberális miniszterig mindenféle. Nem mindig esett jól a program, de – drága régi kollégáim – soha nem bújtam mindenféle politikai konteók mögé.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. július 31. 16:04
Mit lop(ott) ma a Kedves, Orsós maffiózó vajdád és bandája?
BőröndÖdön
2017. július 30. 21:04
János,az állampárt vezető cselédje.
balbako_
2017. július 30. 15:43
Az újságírás mindig is nehéz szakma volt. De anióta politikacsinálóvá süllyedt még inkább az. A jobboldali újságírás keservesen jött a világra, mert nem volt jobboldali média. Amelyik meg alakult - későn - annak az egész liberálissá vedlett posztkommunista média nekirontott. Egzisztenciálisan támadták az újságírókat a kenyerüket akarták kiverni a kezükből. Sok mártírja volt ennek a küzdelemnek. Most Simicska a jobboldali média megosztásában járt sikerrel. Az újságírók becsületére váljon a java nem engedett a magas bérek, de a kommunizmus sötét napjait idéző kézi vezérlésnek., ezért kiléptek. A balliberális médiamunkások annál lelkesebben vállalták, hiszen ez volt a megszokott közegük. Még a sztárjaik is köpönyeget fordítottak. mint Kálmán Olga, vagy Puzsér. Bizonyítván van annyi pénz amiért kaphatók. De a dagadt Hózentráger nem örülhet túlzottan, mert ez a banda akiknek a nyelvét megvette az ülepébe eléggé tehetségtelen és elvtelen népség amire már azok is lassan rájöttek akik korábban istenítették őket.
Mindjárt
2017. július 30. 13:43
Minek terelsz Csontos Jani? A felcsúti cigány jól fizetett propagandistája vagy. Nem azért vásárolt fel 200 újságot a felcsúti cigány gazdád, hogy azokból a hozzád hasonlók ne okádják a fidesz hazugságokat. Markold meg a pénzt, nyald annak a fenekét aki megfizet oszt jónapot :).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!