Mázli, hogy Orbán Viktor nem fagyiból van, akkorát nyalt neki Kovács Sándor, pedig gyerekek is jelen voltak

2017. május 04. 21:48

A miniszterelnök, a főpék idejött.

2017. május 04. 21:48
Szily László
Szily László
444

„De még mielőtt szexre kerülhetett volna sor, jött a következő szónok, Kovács Sándor, a környék fideszes országgyűlési képviselője. Háromszor nyitotta ki a száját, és már le is esett az állunk. Forján elsőre nyerőnek tűnő, férfias vallomása ugyanis még előjátéknak is gyenge volt Kovács Sándor teljesítményhez képest. 

Kovács már meg sem próbált úgy tenni, mintha az esemény az uszodáról szólna. Szabályos választási kampánybeszédet tartott Orbán Viktor mellett. Ennek a csúcsán elindított egy igen bonyolult hasonlatot a kenyérsütésről, azzal, hogy a magyar társadalom olyan, mint egy kenyér: amikor a száraz lisztet beleöntjük a tálba, az isten se gondolja, hogy abból kenyér lesz.

A hasonlat egyre duzzadt, ágakat, indákat és gyökereket eresztett, aztán átcsapott egy istentelenül nagyszabású dagasztós allegóriába, aminek az lett a kifutása, hogy mi magyar választók vagyunk a kenyér, Magyarország főpékje pedig Orbán Viktor.

Kovács nem volt szégyenlős, és – miután megpendítette, hogy itt jövőre választások lesznek – feltette az egy uszoda avatásán magától értetődő kérdést: melyik péket is válasszuk magunknak? De ez semmi volt ahhoz képest, amivel folytatta: azt kérdezgette a hallgatóságtól, csak szónoki kérdésként persze, hogy na most tényleg, melyik péket válasszuk: azt, amelyik külföldi színezékeket és adalékanyagokat is be akar tenni a tésztába?

Ezek után már egészen természetesnek tűnt az a vágya, hogy a határon állítsák meg a színezéket, ami elrontja a magyarok kenyerét. Kenyértésztareceptnek álcázott négerezést-arabozást még életemben nem hallottam, így igen elégedetten hallgattam Kovácsot, akitől kissé hiányoltam azért, hogy egyszer sem játszotta ki a fehér kenyér-kártyát.

Én eddig nem ismertem Kovács képviselőt, de azt egész nyugodtan ki merem jelenteni róla, hogy nem szégyenlős ember. Uszodaátadó ide vagy oda, ő a megfelelő lélektani pillanatban bátran előhúzott a zsebéből egy nemzeti konzultációs levelet, megkérdezte a jelenlévőket, hogy ugye mindenki visszaküldte már, aztán közfelkiáltással megszavaztatta az embereket, hogy támogatják-e a kormányt ebben a harcban, hogy a végén a szatmáriak nevében kijelentse, hogy igen.

Miután már kábé 8 perce cizellálta a kenyeres allegóriát, hősünk egyébként még szükségét érezte annak, hogy a legostobábbak kedvéért hozzátegye: a miniszterelnök, a főpék idejött.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lajkakutyus
2017. május 06. 06:23
Szily! A kormány a sok megalomán stadion és túlárazott beruházás mellett most egy jó, hasznos dolgot hozott létre. A polgármester meg, ahogy szokás, politikailag rárepült a témára, hogy kiaknázza. Mi a büdös f.sz bajod van ezzel? A tetves SZDSZ bandád vagy Sorosod mit tett le az asztalra, az emberek javára? Megmondom: semmit. Tehát nem is kerültetek abba a helyzetbe, hogy egy kis közösséggel szívből együtt örülhesetek. A te preferáltjaid csak a kilopott pénzt számolták az elfuserált sefteléseikből. A liszt- kenyér hasonlat nem is rossz példa, amennyiben a társadalmat egy élő szervezetnek tekintjük. Csak egy igazán jó pék hiányzik.
Bokros Birka
2017. május 05. 12:36
"Mázli, hogy Orbán Viktor nem fagyiból van" Kinyalnád mi? Miska kancsó. Olyan igazi 444 libsi nyelvcsapásokkal.
milláscsupor
2017. május 05. 10:45
Nyalásról nyávog ez a Soros valagából évek óta ki sem bújó kis buzigyerek?
catalina9
2017. május 05. 10:11
Szily elvtárs moralizál...Soros pénzén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!