Örökségünk: a vörös csillag

2017. április 03. 12:45

Jó lenne társadalmi konszenzusra jutni a vörös csillag kapcsán.

2017. április 03. 12:45
Miklós Péter
Magyar Idők

„Mit jelent ma a vörös csillag? Egyrészt azt, amit ötvenhatban. Vagyis a megszálló Szovjetuniót és Rákosi sztálini mintájú diktatúráját. Másrészt azt, amit utána tapasztalt a magyar társadalom. Vagyis a magát gulyáslevesbe és panelházépítési programba csomagoló kádári kommunista diktatúrát.

Idén az ötvenhatot követő hatvan évvel ezelőtti kádári megtorlások több mint kétszáz halálos ítéletére és mintegy huszonhatezer elítéltjére is emlékezve (hogy az 1944/45-ös szovjet megszállás és az azt követő malenykij robotra hurcolások százezres nagyságrendű áldozatait ne is említsem) jó lenne társadalmi konszenzusra jutni a vörös csillag kapcsán. Elhelyezni végre az általa jelképezett kommunizmussal együtt történelemkönyveink szomorú és sötét lapjain, s tudatosítani, hogy a vele járó tartalom, a közép- és kelet-európaiak millióinak halálát okozó kommunizmus és a más véleményt nem tűrő diktatúra az emberi méltósággal nem összeegyeztethető.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2017. április 03. 22:27
Nem csak a kőzép- és kelet-európaiak millióiról van szó: A Szovjetunióbeli kommunisták áldozatai: 61,911,000 lélek. Forrás: R. J. Rummel: Lethal Politics, Soviet Genocide and Mass Murder since 1917 (Halálos politizálás, szovjet népírtás és tömeggyilkosság 1917 óta), Transaction Publishers, 1990. www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM Népi Kína: 73,237,000 áldozat. Forrás: R. J. Rummel: China’s Bloody Century, Genocide and Mass Murder since 1900 (Kína véres évszázada, népírtás és tömeggyilkosság 1900 óta), Transaction Publishers, 1991. Továbbá Rummel korrekciója, 2005-ben. Forrás: www.hawaii.edu/powerkills/NOTE5.HTM A továbbiak forrása: Chris Banescu: The Communist Holocaust, www.orthodoxytoday.or./blog/ A koreai kommunisták áldozatai: 3,163,000 lélek. A kambodzsai kommunisták áldozatai: 2,627,000 lélek. Az afghanisztáni kommunisták áldozatai: 1,750,000 lélek. A vietnámi kommunisták áldozatai: 1,670,000 lélek. Az etióp kommunisták áldozatai: 1,343,610 lélek. A jugoszláv kommunisták áldozatai: 1, 072,000 lélek. A Mozambique-i kommunisták áldozatai: 700,000 lélek. A román kommunisták áldozatai: 435,000 lélek. A bolgár kommunisták áldozatai: 222,000 lélek. Az angolai kommunisták áldozatai: 125,000 lélek. További kilenc országban a kommunisták áldozatainak száma 100,000 vagy annál kevesebb. Összesen több mint 140 millió.
GV0917
2017. április 03. 17:03
Csak mellékesen említem, hogy Magyarország szovjet megszállása akkor ért véget, amikor a TÁBORNOK ELVTÁRS valóban csak a tarkóját és a sej-haját mutatta hátulról és vissza egy pillanatra sem nézett-ott a záhonyi hídon.... Már 1955-ben jogilag tarthatatlan volt a helyzetük, hiszen azon a címen voltak itt,-nagyobb létszámban mint az ausztriai szovjet csapatok., HOGY BIZTOSÍTSÁK A MEGSZÁLLÓ ERŐK UTÁNPÓTLÁSI VONALAIT.-Később sem papírozták le. Felaggatták különböző címkékkel:a leggyakoribb:A Hazánkban Ideiglenesen Állomásozó Vörös Hadsereg néhány alakulata.... 1949-ig a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság)- nem csekély rangú elnökének Kliment Vorosilov marsallnak vezetésével-/odahaza egyenlő akart lenni a Gazdával-(Sztálin), de a Vozsgy hamar elküldte a blefuszkui bizottságba elnöknek. mint egy kései Gullivert...../ '56-ban már tudták, hogy ez így nem maradhat. Biztos vereség várt az akkoriakra- még is megpróbáltuk... Nem tudom mi okozta azt az eufóriát, ami akkoriban majd mindenkire átterjedt- kivéve a muszkavezetők és azok pereputtyára. Ők a mai napig gyülölnek minket és a felnövekvő fiókákat mások vérével táplálták. Most persze demokraták és liberálisok--míg tart a Soros alamizsna...Majd idejekorán új segget fognak nyalni. Láttunk manapság jobbnál jobbik Hazaffyt, karikással, fokossal ....Hózentróger igazgatókat....stb...
csuka
2017. április 03. 16:25
"Jó lenne társadalmi konszenzusra jutni a vörös csillag kapcsán." --- Nektek nem szokásotok 'konszenzusra jutni', nyugodtan kirakhatjátok a FIDESZ székházra! Csak a FIDESZ maffia !
strómanos jogászbűnöző
2017. április 03. 15:35
HONFITÁRSAIM! Egyszer s mindenkorra tegyünk rendet Hazánkban! Követelem billogozással megjelölni a liberalizmussal, Sorossal, kommunista szervezetekkel kapcsolatba hozható személyeket! kommunista szervezetek tagjai: bal arcfélre vörös csillag egykori és mai liberális: jobb arcfélre anarchia jel Soros ösztöndíj vagy támogatás: homlokra dollár jel Mondjuk Viktor pofája totál tele lenne jellel :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!