Kémek is válhatnak belőlük

2017. március 31. 12:48

Történt bármi is az országban az elmúlt években, a CEU hallgatói és oktatói mindezek ellen soha nem emelték fel a szavukat intézményesen.

2017. március 31. 12:48
Kabai Domokos Lajos
Bekiáltás

„1.) Nem vitatva azokat az érdemeket, amelyeket méltatói most számtalan cikkben felsorolnak, a budapesti CEU tevékenysége lényegében érzékelhetetlen a magyar közvélemény számára. Történt bármi is az országban az elmúlt években – a hatalom birtokosai módszeresen működtek közre az ország elszegényítésében, termelő alapjaitól való megfosztásában, a demokrácia intézményrendszerének kiüresítésében, az oktatás nagy részének a legalsó szintektől a legfelsőbbekig való tönkretételében, az egyetemi autonómia maradékának megsemmisítésében – a CEU hallgatói és oktatói mindezek ellen soha nem emelték fel a szavukat intézményesen. Legalábbis én nem érzékeltem ezt. De ha nem, hát nem! Azonban annak a felszólításnak a tükrében, hogy a magyar demokraták álljanak ki a CEU mellett, talán van helyük az ilyen és  ezekhez hasonló kérdéseknek: »Nincs-e ellentmondás a CEU állítólagos értékrendje, illetve az eddigi hallgatás között? És vajon mi volt az oka ennek a hallgatásnak? Csak nem valami konspiráció?«

2.) Bolgár György talányos mondatai is arra ösztönöznek, hogy emlékeztessek rá: tíz napja egy különös interjút adott közre az Index. Ebben Katrein Ferenc, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetközi terrorral és kémelhárítással foglalkozó korábbi vezető munkatársa többek között az orosz titkosszolgálatok magyarországi, kelet– és nyugat-európai aktivitásáról közölt adatokat. Hozzá a magyar és a nyugati média jelentékeny hányada jó ideje, nap mint nap arról értekezik, hogy Orbán Viktor kormányfő valójában az orosz elnök, Vlagyimir Putyin, pontosabban Oroszország érdekeit szolgálja többek között azzal is, hogy szemet huny az orosz ügynökök itteni nyüzsgése fölött.

Fogalmam sincs, hogy így van-e. De ha engedünk a fantáziánknak, és ennek alapján kanyarítunk cikket – ahogyan ezt igen gyakran teszik a világ tekintélyes orgánumai is –, miért ne indulhatnánk ki abból, hogy az oroszok besokalltak a köréjük (és csak a köréjük) szőtt kémhistóriáktól, szervertámadásokkal való gyanúsítgatásoktól, s arra utasították magyarországi úgymond helytartójukat, Orbán Viktort, hogy lépjen. Nehezítse meg annak a budapesti amerikai intézetnek a működését, amely – a Szovjetunió ismert gyakorlatából is kiindulva – Közép-Európa leendő nyugati kémeinek kiválasztásában is szerepet játszhat. Annál inkább gondolhatták ezt a Kremlben, vagy a Lubjankán, mert az elmúlt napokban a magyar szolgálatok egykori tagjai igen aktív amerikai, kínai, román stb. kémtevékenységről is szóltak, de valahogy mindig csak rajtuk, az oroszokon verte el a port a sajtó, meg az ellenzéki politikusok hada. Így aztán Viktorunk feladatot kaphatott...”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2017. április 02. 12:00
Nos akkor bekiáltok neked Lala! Bizony még kémek is lehetnek a Ceu-n végzettek.A tesztelés már régen megtörtént bár akkor még nem Ceu-nak hívták. Van magyar vonatkozása is. Csak néhány jeles személy:Szél Bernadett,Móra Veronika,Szelényi Zsuzsanna................,szóval vannak egy páran
bekiáltó
2017. április 01. 17:07
Lányok és Fiúk! Talán ugorjatok neki az egész cikknek még egyszer. Esetleg ennek, hogy megkönnyítsem az értelmezést: http://bekialtas.blog.hu/2017/04/01/orban_bevenne_washingtont
Google
2017. április 01. 16:43
Eddig csak arrol hallottunk, nem szabad hinni az osszeeskuves-elmeletekben. Itt lam eppen szovogetik azokat, hogy legyen miben higgyunk . Csak abban az elmeletben hisznek, amit maguk eszkabaltak ossze, lelkuk rajta!
balbako_
2017. április 01. 16:05
Azért ilyen mocskos fantáziájú ember, mint a szerző, ha kiáll egy ügy mellett biztos, hogy nem az ellenkező hatást éri el? Ezen elgondolkodhatna.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!